Te is unod már, hogy soha nem tudod, mit egyetek?

– Mit együnk? 
– Nem tudom, nekem mindegy, rád bízom. 

Ismerős a helyzet? Gyakran legalább akkora erőfeszítés kitalálni, mi kerüljön az asztalra, mint elkészíteni. 

Nagyjából egy évvel ezelőtt arra kerestem a választ, hogy vajon lehet-e valahogy egyszerűbbé tenni a főzést, akkor a mealprepet próbáltam ki. Bejött, azóta is egyszerre főzünk előre több napra itthon. Egy délután alatt letudjuk, és elégedetten töltsjük meg a hűtőt, hogy aztán a következő napokban ne legyen bajunk vele. Egy a bibi vele. A tervezés elég sok idő: először egy fél vagy akár teljes óra is elmegy arra, hogy mit kívánunk. Erre egyébként a férjemnek lett egy jó ötletet: különféle konyhák szerint főztünk, volt görög hét, olasz hét, mexikói hét. Ezzel bár adtunk egy jó irányt a dolognak, még mindig sok idő volt a tervezés. 

Aztán egyik nap a kolléganőm ajánlott a problémánkra egy lehetséges megoldást: Georgiana Iliet. Az ő fejében bőven van válasz a mit főzzek ma? kérdésre, és nem is tartotta magában, indított egy hírlevelet, amiben hetente kaphatsz egy menüt. Itt részletesen megtaláljuk, mit kell vennünk, hogy kell elkészíteni az ételeket, sőt még azt is, mit mikor ajánl fogyasztásra. 

Szkeptikus voltam, de…

Először be kell vallanom, kicsit szkeptikus voltam. Vajon egy külső ember által összeállított menü valóban működhet a mi ízlésünkkel? De annak a lehetősége, hogy kikerüljön a kezünkből a tervezés, túl csábító volt, hogy ne tegyek vele egy próbát. 

Ennek ellenére már az első lépésnél pozitívan csalódtam, munkából hazafele eszembe jutott, hogy be tudok menni az üzletbe, nem kell hazalépnem összeírni a bevásárló listát, mert már készen van. Pár kattintás volt az egész. 

A listával csak egyetlen bajom volt, hogy nem volt pipálható, és mivel több elem szerepelt rajta, elég nehéz lett volna észben tartani. Így kimásoltam a szöveget, beraktam a jegyzetekbe és így dolgoztam vele. Teljesen jól működött. Utólag, már itthon láttam, hogy figyelmesebbnek kellett volna lennem. Van egy alkalmazás külön a listára, amiben nemhogy csak pipálni lehet, hanem ki lehet választani, hány személyre készül majd a menü (1-5 között), és azt is melyik, a menüben szereplő ételekhez szeretnénk hozzávalókat beszerezni. Ez akkor lehet jó nagyon, ha valamelyik fogást nem szeretnénk valami miatt elkészíteni. 

A listában szereplő dolgok egy elemet kivéve könnyen beszerezhetők voltak. Orzót nem találtam két nagyobb üzletben sem, így feladtam, és tarhonyával helyettesítettem. Összesen 276 lejre vásároltam, ami 24 lejjel volt olcsóbb, mint a leírásban feltüntetett összeg. Otthon volt már két hozzávalóm, ezekkel együtt pont 300 lejnél állt volna meg a végösszeg. 

Mi van az egészséggel?

Hazatérve feltűnt, hogy bár húsokat – bacont, csirkecombot, halat – is vásároltam, rengeteg zöldséggel tértem haza, szinte teljesen be tudtam teríteni velük az asztalt. Olajból is nagyon kevés kellett – mindössze 8 kanál, ezt egészítette ki még 75 gramm vaj. Ez is szimpatikus volt. Kenyeret pedig két fogás is kifejezetten kért. Úgyhogy az egész menü egy-két elemet leszámítva még a mediterrán diétámba is illeszkedett, aminek különösen örültem.  

Jöhetett a főzés. A menüben a következők szerepeltek: orzós, sült paradicsomos saláta, ananászos-banános-spenótos smoothie, baconös szendvics, csirkés-fokhagymás-paradicsomos ragu, saláta, paprikás-paradicsomos-telemeás étel (Piperchi țârgâsiti), halas-barackos taco, vajas-joghurtos padlizsán és gin-tonicos fagylalt. B

ár szeretek új dolgokat kipróbálni, ízekkel kísérletezni, elsőre ez még nekem is soknak tűnt. Főleg a barackos-halas résznél emelkedett meg a szemöldököm. De bízni akartam a folyamatban. 

Kelleni fog hozzá nagy konyhatudomány?

A receptek könnyen követhetőek. Ha valakinek gondot okoz a román nyelv — a hírlevél román nyelvű—, az összes egyszerre kijelölhető, másolható, mehet egy fordítóba. 

Én fél négykor fogtam neki elkészíteni őket és este 8-kor végeztem, ebben volt egy fél órás szünet meg egy fél órás ebéd, mert az első elkészített étel, a baconös szendvicsek olyan jól néztek ki, hogy nem tudtam megállni. Mellé öntöttem egy kicsit a smoothie-ból is, amivel kapcsolatban nem voltak nagy elvárásaim, mert valamiért soha nem jött nekem össze, hogy itthon finom smoothie-t készítsek, így elengedtem.

Hiba volt, ez a recept bebizonyította. Az ananász édessége, a banán krémessége és a spenót enyhe friss, zöld íze tökéletesen kiegészítették egymást. A baconös szendviccsel kiegészítve úgy éreztem magam, mintha egy olyan bisztróban reggeliznék, ahol nagyon figyelnek a frissességre, az ízekre, sőt, az esztétikára is. Ez bőven meg is hozta a kedvem a további főzéshez. 

A receptek egyébként nem voltak bonyolultak, sőt. Vágás, párolás, főzés, kavarás – ezek ismétlődtek. Plusz pont jár azért, hogy mosatlanom is alig lett. Ahogy azért is, hogy a megfelelő tároláshoz is kaptam tippeket. A salátánál például kiemeli, hogy csak tálalás előtt vegyítsük össze az elemeket, korábban tároljuk őket külön légmentesen záródó dobozban nedves papírtörlővel együtt — a paprika, saláta esetében — vagy vízben — az uborka esetében. Tényleg működtek.

Csak ennyi: váó

A végeredmény megleptett: a fokhagymás-joghurtos-csípős paprikakrémes-vajas sült padlizsántól tényleg nem vártam sok jót. De ezzel meglett az új kedvenc padlizsános ételem: ami krémes, pikáns és “meleg” ízű. Magamtól a paradicsomos csirkét sem tettem volna össze salátával, de mivel a menü így ajánlotta, kipróbáltam. Váó.

A csirke könnyedén omlott szét a paradicsomos szószban, ami a kedvenc paradicsomszószomra emlékeztetett, amit mamám szokott készíteni. Ehhez jött a friss saláta, ahol az uborkát, a paprikát és a salátát dijoni mustár bolondította meg. Bár mindkettő külön-külön is finom volt, amikor találkoztak, egy ízbomba volt. 

A sokáig gyanakvással figyelt barackos-halas taco ugyancsak. Egyszerre lágy, édeskés, szaftos, savanykás, enyhén csípős és pikáns. A tésztasalátákat nem annyira szeretem. De ez ehhez képest nem volt rossz. Sőt! A sült paradicsom mély, édeskés íze és a petrezselyem frissessége nagyot dob. A paardocsomos-paprikás-juhtúrós étel a lecsóra emlékeztetett, aminek a reszelt telemea kölcsönzött egy érdekes ízvilágot.  

A gin-tonicos fagyira voltam leginkább kíváncsi. Próbáltam nagyon rég itthon fagyit készíteni, de olyan rossz volt az eredmény, hogy inkább nem ismételtem. Először azt hittem, nem fog működni.

A szerző által említett 6 órában nem is működött. Reggelre úgy tűnt, hogy az alkoholos és a tejes rétegek nem voltak a legjobb barátságban: az egyik a tál aljára, a másik a tetejére vándorolt. Egy sima kanalas keveréssel dél körül már jobb volt. Turmixgépbe tettem, és ekkor már lett egy jégkásás állaga, az íze is finom volt. Estére már megkeményedett, és fagyi lett belőle. 

A hűtőben maradt még paradicsom, egy fél fel saláta a szendvicsből, egy majdnem tejles üveg csípőspaprikakrém, dijoni mustár és olívaolaj. 

Összességében mit adott ez a hét?

Elsősorban időt és mentális energiát. Bár a konyhában eltöltött három és fél óra nem kevés, a tudat, hogy az előttünk álló napokban egyetlen másodpercet sem kell a „mi legyen az ebéd?” kérdéskörön pörögni, minden percet megért.

Nem kellett tervezni, nem kellett receptet keresgélni, listát írni. Ráadásul a megszokott, bevált receptek kényelmi zónájából is sikerült kilépni, és igazán izgalmas ízkombinációkhoz érkezni. Ha legközelebb neked is meggyűlik a bajod a mit együnk kérdéssel, egy próbát megér.