Tánc Tavasza fesztivál – táncba hívják a nagyérdeműt

Tánc Tavasza fesztivál – táncba hívják a nagyérdeműt. A táncművészet rangos ünnepét idén negyedik alkalommal szervezi meg az Udvarhely Táncműhely.

barokk_ballada1

A táncművészet rangos ünnepét idén negyedik alkalommal szervezi meg az Udvarhely Táncműhely.
Hét előadással és egy tavaszköszöntő néptánc gálával kedveskednek a szervezők.

Az idei fesztivált a városvezetés kérésének eleget téve „beékelték” a Városnapok második kiadásának rendezvénysorozatába. Ez az egybeesés némiképp felborította a hagyományos „táncrendet”. A rendezvény előadásait május 18-27 között, három napos (május 21.,22., 23.) megszakítással két „felvonásban” láthatja a nagyérdemű. Ennek oka, magyarázta sajtótájékoztatóján Miklós Levente, az intézmény igazgatója, hogy a Művelődési Ház nagyszínpadán más intézményekkel is osztozik a Táncműhely.

MiklosLevente1

A táncművészet és a táncos műfajok népszerűsítésének, megismertetésének céljával útjára indított, most már joggal hagyományosnak nevezhető fesztivál megszervezésébe, a szintén hagyományosnak nevezhető krónikus pénzhiány is „beleszólt”, nem sikerült megismételni a tavalyi bravúrt, amikor a bukaresti Masca Színházat is idecsábították, de ennek ellenére a program színvonalas produkciókat ígért. „A fesztivál kiemelkedő újdonsága, hogy a néptánc hangsúlyosan van jelen a műsorkínálatban, de ugyanakkor a hagyományos mozgásszínházi előadások sem hiányoznak” - újságolta az igazgató. A fesztivál mesésen, a  Hargita Nemzeti Székely Együttes A csodálatos furulya táncos mesejátékával kezdődik, majd a  Maros Művészegyüttes Szem nem látta, szív szerette folklórműsorát, május 19-én pedig a Tavaszköszöntő gálán fellépő,  nem hivatásos, de elismert néptánccsoportokat, a Boróka, Kékiringó, Gereben és a tápiószentmártoni Szent Márton Néptáncegyüttes is láthatja a közönség.

A József Attila születésének 105. évfordulója előtt tisztelgő SzÁrnyak tánc-vers-estet május 20-án a Kalapos kávézóban mutatják be. A modern, kortárs táncművészeti előadások sorát május 24-én, hétfőn a házigazdák felújított Barokk Ballada című táncjátéka kezdi, majd  a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Lézés című nonverbális felnőtt előadása, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Rómeó és Júlia mozgásszínházi valamint a gyergyói Figura Stúdió Napút a cédrus árnyékában című színházi esszéje követi.

A Tánc Tavasza fesztivál részletes programja, a belépők árai a www.tancmuhely.ro oldalon böngészhetők.