Országos
16 választási incidensről érkezett bejelentés a rendőrséghez
Kolozsváron például az egyik szavazókörzeti választási bizottság alelnöke rendőri kíséret nélkül vitte el a mozgóurnát egy igénylőhöz.
Országos
Kolozsváron például az egyik szavazókörzeti választási bizottság alelnöke rendőri kíséret nélkül vitte el a mozgóurnát egy igénylőhöz.
Országos
Vasárnap reggel 7 és 21 óra között új elnököt választunk Romániának. Tizennégy név közül kerül ki a győztes.
Országos
Vasárnap lesz az elnökválasztás első fordulója, Iohannistól búcsúzunk. Na de mit is csinál a román elnök?
Országos
Összeszedtük azokat a hasznos információkat, amikre szükséged lehet a vasárnapi elnökválasztás első fordulójában.
Országos
Hóviharokat is jósolnak.
Országos
A külképviseleti szavazás már virradóra elkezdődött.
Országos
Gyorstalpaló az 5+1 legesélyesebb elnökjelöltről, akik közül most eggyel öt évre összeköthetjük a sorsunk.
Országos
A kutatásban 1.957 hét és tizenhét év közötti gyermek, valamint 4.788 szülő vett részt.
Országos
Az iskolaépületekben kialakítandó szavazóhelyiségek előkészítéséről fogalmaztak meg javaslatokat.
Országos
Kevés a bevétel, nem éri meg ez így.
Országos
Ezzel a központ állománya tizennyolc darab F-16-os vadászgépre bővült.
Országos
Két parlamenti vizsgálóbizottság felállításáról döntött november 19-i, keddi ülésén a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága.