Színházi program erre a hétre
Színházi program erre a hétre. A Tomcsa Sándor Színház hat előadást kínál május 10-14-e között, melyek közt vendégszereplések is vannak.

A Tomcsa Sándor Színház hat előadást kínál május 10-14-e között, melyek közt vendégszereplések is vannak.
Hétfőn, azaz ma, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház két vendégelőadása szerepel a palettán. Az elsőt, 17 óra 30 perctől a Művelődési Ház parkolójában tekintheti meg a nagyérdemű. Gianina Cărbunariu: Mady Baby, monodrámájában Borbély B. Emília játszik és három román fiatalról valamint az önfeláldozásról szól. 19 órától A.P. Csehov: Cseresznyéskert című darabja látható szintén temesvári előadásban. Erről itt olvashatnak bővebben.

CseresznyéskertMájus 11-én stúdiótérben nézhetik meg Matei Vişniec: És a csellóval mi legyen? című előadást, meynek rendezője Zakariás Zalán. Az előadást a Bukaresti Komédium Színház fesztiváljának (festCO) kereteiben játsszák. Szerdán olasz színészek viszik színpadra Federico García Lorca Bernarda Alba háza című drámáját, amit magyar felirattal követhetnek figyelemmel. Az olaszországi l Effimerro Meraviglioso Kulturális Egyesület vendégelőadása 19 órától kezdődik a nagyteremben. Szerdán szintén este héttől a Lorca darab kapott helyet a programban, ezúttal a lengyelországi Humán és Gazdasági Akadémia társulatának vendégelőadásaként. Pénteken pedig Senki sem tökéletes, a vígjátékot, Megyeri Zoltán rendezte és szabadelőadásként tűzték műsorra.