Szabadlábon védekezhet a fenyédi gázolás gyanúsítottja

A halálos kimenetelű baleset okozásával gyanúsított férfit korábban már elítélték, most az ügyészség kérése ellenére sem tartóztatták le.

Rendőrség

A halálos kimenetelű baleset okozásával gyanúsított férfit korábban már elítélték, most az ügyészség kérése ellenére sem tartóztatták le.

A Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség jelentése szerint a 32 éves, bögözi S. Z. A.-t gyanúsítják azzal, hogy október 9-én este Fenyéden elgázolta a 63 éves máréfalvi F. J.-t, aki életét vesztette, a gázoló pedig elhagyta a helyszínt.

Az újabb rendőrségi információk szerint S. Z. A.-t 2011-ben három év felfüggesztett börtönre ítélték, most, a 24 órás őrizetbe vétel után, a rendőrség az ügyészségnek az illető 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését javasolta.

Az ügyben illetékes ügyész e helyett S. Z. A. számára 30 napos lakhelyelhagyási tilalmat kért volna a bíróságtól, ám a főügyész, a döntést felülbírálva, előzetes letartóztatást javasolt. A bíróság ezt a javaslatot elutasította, így a gyanúsított szabadlábon védekezhet.