Rohand le az áruházakat fekete pénteken
Tetőfokára hág a vásárlási láz, minden olcsóbb, most vedd meg. Jön a fekete péntek és online is gyúródhatunk az akciókért.

Tetőfokára hág a vásárlási láz, minden olcsóbb, most vedd meg. Jön a fekete péntek és online is gyúródhatunk az akciókért.
Romániában tavalyhoz képest kétszer nagyobb az érdeklődés az amerikai mintára meghonosított úgynevezett fekete péntek iránt, 2,4 millióan készülnek kihasználni a kereskedők által biztosított jelentős árkedvezményeket – derül ki egy szerdán közzétett felmérésből.
A fekete péntek a hálaadás napját követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, amely ott a hagyományos karácsonyi bevásárlási szezon kezdete. A Daedalus Millward Brown cég által készített közvélemény-kutatás szerint az árkedvezményeket ígérő fekete péntekről 4,1 millió romániai hallott, akiknek 59 százaléka állította, hogy vásárolni fog a szóban forgó napon.
Tavaly szálltunk be
A felmérés szerint Romániában tavaly vetette be először ezt a marketingfogást az egyik elektronikai és háztartási használati cikkeket forgalmazó üzlet – akkor még csak 2 millióan érdeklődtek a fekete pénteken meghirdetett árkedvezmények iránt.

A szóban forgó üzlet képviselői elmondták, hogy az idén 2 millió vásárlóra számítanak, ezért a kedvezmények nagy részét honlapjukon hirdetik meg, hiszen üzletben lehetetlenség ekkora tömeget kiszolgálni.
Egy másik, hasonló profilú cég illetékesei arra számítanak, hogy a hétvégén eladásaik elérik a 10 millió eurót, egy másik cég pedig az értékesítés 50 százalékos növekedését reméli. Az idén már több elektronikai cikket forgalmazó üzletlánc és mobiltelefon-szolgáltató is meghirdette a fekete pénteket, de vannak olyan multinacionális szolgáltatók, amelyek „fekete hetet" hirdettek meg.
Mindenki az olcsóbbra hajt
Romániában az árkedvezmények iránti érdeklődés általában magas, gyakran lehet látni olyan képsorokat a televíziós híradókban, amikor egy-egy új üzlet megnyitása alkalmából meghirdetett kedvezmények miatt a tömeg valósággal megrohamozza az üzletet.
Idén november 23-án lehet kedvezményesen vásárolni a főleg elektronikai és háztartási gépeket kínáló internetes áruházakból, de más webáruházak is készülnek a fekete péntekre.
Idén több száz terméket áraznak le akár 90 százalékkal is.
Cipőtől a vonatszimulátorig
Kedvezményes elektronikai és háztartási gépeket főleg az eMag, Evomag, Flanco, Altex, Laptop Garage, Clickshop, Azerty, ShopU webáruházaiban szerezhetsz be fekete pénteken.

A TinaR, FashionUp, La Redoute, 3 Suisses, Superpantofi.ro, Zorilestore.ro, Biro.ro, Fashionfun.ro, Ama Fashion, Ecco Shoes, Looksexy.ro, Matar.ro oldalakon ruházati cikkekből válogathatsz kedvedre.
Ha parfümöt és illatszereket vennél, akkor a fashionup.ro, beautyspell.ro, bio-cosmetics.ro, sanatatenaturala.ro, crystalgifts.ro, giftmarket.ro oldalakra kattanva válogathatsz a leárazott termékek közül.
A fotósok is örülhetnek, hiszen az f64, a Photosetup és a Focus 94 is beszáll a leárazós buliba. Ha telefont, vagy tartozékot vennénk, akkor most az Orange, az IQ BOX és a székelyudvarhelyi Notebook GSM oldalán érdemes szétnézni.
A PC játékok fanatikusait egyenesen hájjal kenegeti a Steam online játékbolt, ahol nagy őszi kiárusítást tartanak, egészen hétfőig. Itt minden nap több szoftver is akciós, akár 75 százalékkal olcsóbban is adják, plusz vannak néhány órás villám-ajánlatok is, érdemes gyakran visszanézni.