RMDSZ: két ülés egy napon
RMDSZ: két ülés egy napon. A városi szervezet Grünstein Szabolcs elnök összehívására választmányi, illetve Dr. Fehér István, megbízott elnök invitálására tisztújító gyűlésre készül.

A városi szervezet Grünstein Szabolcs elnök összehívására választmányi, illetve Dr. Fehér István, megbízott elnök invitálására tisztújító gyűlésre készül.
Ma tartott sajtótájékoztatót Grünstein Szabolcs, a városi szövetség elnöke, aki a három hónapi munkáját értékelte a meghívottak előtt. „December 17-én egy szavazattal nyertem, ezt az Országos Szabályzatfelügyelő Bizottság is megerősítette. Az elnök mandátuma két évre szól. A feladat pedig, hogy minden embert vonjunk be a munkába” – fogalmazott Grünstein. Továbbá az elnök dolga az elnökség nevesítése, ezért hívja össze a választmányi ülést, melyen az előterjesztett elnökséget fogadják el. Az elnökségi névsorban felfedezhetünk olyan személyeket, akik az elmúlt két évben is részt vettek a vezetésbe. A jelöltek kilétére a szerdai 18 órai kezdetű ülésen derül fény.

Grünstein SzabolcsAhogy mondta, a munka nem állt meg, hiszen nőnapi köszöntőt és díjazást is szerveztek, valamint a kitűzött céloknak megfelelően elkezdték „az RMDSZ-t visszavinni az emberekhez” nevű programot, ami a 600 fős területen történt tesztelés alapján pozitívnak bizonyult. „Köszönöm a türelmet a lakóknak, nagyon kedvesek voltak. 85-90 százalékban kinyitották az ajtót és elbeszélgettünk. Folyik a bizalom építés” – mondta Grünstein.
A szervezetépítés érdekében az udvarhelyi 8 körzetben (ennyire van felosztva a székelyudvarhelyi szervezet) az RMDSZ frakció 9 tagja közül mindenki bevállalt egyet, azaz az ott felmerült problémákról havonta számolnak be a körzeti felelős tanácsosok. Legutóbb a költségvetést mutatták be körzetekre leosztva.
Beszélt a holnapi választmányról is, ami szintén egy beszámolóval kezdődik, majd az elnökség összetételét mutatja be. Olyan emberekkel szeretnék együtt dolgozni, akik a probléma mellé állnak, fogalmazott az elnök, akitől azt is megtudtuk, hogy minél nagyobb felületet szeretne lefedni a jelöltekkel, így oktatásban jártas személy, gazdasági szakember, jogász, pénzügyi szakértő és ifjúságot képviselő is szerepel az előterjesztésben.
A 18 órától a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban kezdődő választmányi ülés után 19 órától a Bocskai Házban tartják a tisztújítást, azaz Dr. Fehér István, megbízott elnök összehívására történő városi RMDSZ elnök és elnökségi tagok megválasztását. A megbízott elnök - akit telefonon értük el – kérdésünkre elmondta két személy tett eleget a feltételeknek és adta le a megfelelő iratokat: Benedek Árpád Csaba és vezetéssel megbízott Dr. Fehér István.