Pénzt kapott a Tamási Áron Gimnázium
Pénzt kapott a Tamási Áron Gimnázium. Ma délben adták át azt az összeget Laczkó György igazgatónak, melyet a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetsége (SZVESZ) adományozott a tanintézménynek.

Ma délben adták át azt az összeget Laczkó György igazgatónak, melyet a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetsége (SZVESZ) adományozott az iskolának.
„Egy plusz, amit a vállalkozók hoznak a tanintézménynek” - fogalmazott Kurkó János György, a SZVESZ elnöke, átnyújtva a 4.200 lej adományt a Tamási Áron Gimnázium igazgatójának, majd hozzátette: „Ha a közösség vállalkozói nem adják a támogatásukat, akkor az a közösség nem is él.”
Az pénzadomány ötlete az egyik németországi Rotary Klubtól származik, tudtuk meg Lukács Lászlótól az SZVESZ ügyvezetőjétől. Az SZVESZ aukció utján jutott az összeghez, melyet február 19-én Csíkszeredában tartottak a Régiók Találkozása vállalkozói bálon. Az árverésen képek és egyéb műtárgyak kerültek kalapács alá.

Lukács László, Kurkó János György és Laczkó GyörgyAz adományból a bentlakás hálószobáit újítja fel az iskola. „Van amire költeni, hiszen ez csak az egyik épület, még van kettő” - értékelt Laczkó György a tanintézmény igazgatója. Az illetékesek továbbá ígéretet tettek, hogy mihelyst elkészülnek a felújítással, bemutatják a végeredményt.