Megyei: menetel az SzFC, javított a Roseal
Hazai pályán játszott mindkét udvarhelyi együttes. Sikerült itthon tartani a pontokat.
Hazai pályán játszott mindkét udvarhelyi együttes. Sikerült itthon tartani a pontokat.
Nem sikerült a pontszerzés a Székelyudvarhelyi Vasas Feminának, Kolozsváron kaptak ki.
Hétvégén újabb fordulót rendeznek a körzeti bajnokságban. Az eredményeket kattintás után nézhetik meg.
Az október 25-26-ra érvényes fogorvosi ügyeletet kattintás után olvashatják.
Edzésnek illett be a péntek esti, Foksány elleni mérkőzés, az FK már a Déva és a Sepsiszentgyörgy elleni rangadókra hangolt.
A román sajtó szerint az udvarhelyi szenátorra is lecsap a DNA. Verestóy tagadja, hogy valaha erdőkitermeléssel foglalkozott volna.
Belügy-, majd külügyminiszter volt, de akasztófán végezte a negyvenes évek végén. 65 éve végezték ki Rajk Lászlót.
Több mint száz tanút hozatott buszokkal Bukarestbe pénteken a legfelső bíróság Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes ügyében.
Szomorú és tréfás történetek, csend és nevetés a G. Caféban Závadával és Parti Naggyal. Kiabálás lett a vége.
Hegyfeszt néven szerveznek vásárt vasárnap, Szent Demeter napján Székelyudvarhelyen.
Lejárt Miklós Zoltán négyéves mandátuma, ezért a polgármesteri hivatal meghirdette az állást.
Javítási munkálatok miatt szünetel a szolgáltatás hétfőn egy településen – értesít az Electrica Rt..