Mit gyászol a városháza?

Félárbocon lobog a trikolór a városháza tetején. Ez általában halálesetet jelent, vajon most is erről van szó?

Félárbócon lobog a román trikolór a székelyudvarhelyi városházán

Félárbocon lobog a trikolór a városháza tetején. Ez általában halálesetet jelent, vajon most is erről van szó?

Egy kitűzött zászlót általában akkor engednek félárbocra, ha haláleset vagy valamilyen, gyásszal kapcsolatos megemlékezés van. A városháza tetején levő zászlórúdon félárbocra engedték a román nemzeti lobogót, így adja magát a kérdés:

ki halt meg a hivatalban?

Elsőre azt gondolhatnánk, hogy az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegnek, ugyanis a polgármesteri hivatal is készül a megemlékezésre. Ennek azonban ellentmond az a tény, hogy a megemlékezést október 6-án tartják, illetve – mint megtudtuk – a zászló már évek óta így áll.

A polgármesteri hivatalban érdeklődésünkre elmondták, hogy amióta a jelenlegi „zászlófelelős" a hivatal alkalmazásában áll, azóta áll félárbocon a lobogó – azaz 2003 márciusától. Már akkor így vette át, ennél fennebb nem lehet húzni – szólt az egyszerű magyarázat.

Azt, hogy bármiféle üzenete lenne a félig felvont lobogónak, tagadták a hivatalban, de volt, aki megjegyezte, hogy Székelyudvarhelyen, egy székely városban, nem is baj, ha csak félárbocon lobog a román trikolór.

Legyinthetnénk is erre, de az alkalmazott szimbólumok igenis jelentéssel bírnak, függetlenül attól, hogy szántunk-e neki vagy sem. De nagyon is jól tudjuk, mit jelent a lobogó, különben nem harcolnánk érte.

Szerinted mit üzen a félárbocon lobogtatott nemzeti lobogó?

A Pallas Nagylexikon a félárbocra engedett lobogóról
„A nemzeti lobogó a hajó tatfedélzetéről kinyúló lobogó-rúdra, vagy pedig - vitorlás hajóknál mindég - a keresztárboc-ágra tűzetik ki. Fél orommagasságban mutatott L. egy, a hajón bekövetkezett halálesetet jelent; ..."