Mikor közép- és mikor öregkorú az ember?
Mikor közép- és mikor öregkorú az ember? A The Daily Telegraph tette közé azt a felmérést, amelyben 40 ezer embert kérdeztek arról, hogy meddig tart a fiatalság, mikor kezdődik az öregség.

A The Daily Telegraph tette közé azt a felmérést, amelyben 40 ezer embert kérdeztek arról, hogy meddig tart a fiatalság, mikor kezdődik az öregség.
Angliában készült egy tanulmány európai állampolgárok bevonásával, akik úgy vallották, hogy 35 éves kortól számítanak középkorúnak az emberek illetve 58 évesen lesz belőlük „öreg”. A vélemények persze megoszlottak, attól függően, hogy ki milyen korcsoporthoz tartozik. A fiatalok - 15-24 év közöttiek - úgy gondolták, hogy a középkor 28 évnél kezdődik, az öreg pedig 54-nél. Viszont azok akik már rég elhaladták ezeket az éveket, például a nyolcvan évnél idősebbek, sokkal bőkezűbben osztották az időt: a fiatalság 42 éves kornál ér véget, az öregkor pedig 67 évnél kezdődik.

Szintén a The Daily Telegraph írásában védik meg a tapasztalt generációt, amikor a nemrég Oscar-díjat kapott, 58 éves karrierje csúcsán levő Kathryn Bigelow nevével példálóznak, de megemlítették Gordon Brown brit miniszterelnököt, aki éppen idén 59 éves és korántsem számít „vénnek”.
A kenti Egyetem által felügyelt kutatás során azt a kérdést tették fel, hogy mikor ér véget a fiatalság, és mikor kezdődik az öregkor. A válaszadók többsége szerint 35 és 58 év között van a közép kor ideje. A férfiak tovább szeretnének fiatalok maradni, rendszerint két évvel tovább húzták ki ezt az időszakot a tanulmány kérdőívein. Egyébként nem csak a nemek és korosztályok, hanem a nemzetiségek között is vannak eltérések.
Leghamarabb, 29 évesen a portugálok vetnek véget ifjúságuknak. A ciprusiaknál ezzel szemben 45 éves korig tart a fiatalság. Az öregkor a portugáloknál már 51 évesen kezdetét veszi, a belgáknál azonban csak 64 éves kortól számít valaki öregnek. Azt hiszem erre szokták mondani, hogy az öreg, aki annak is érzi magát.
Forrás: MTI