Mihalcea is hosszabított

Ma délután az SZKC vezetősége bejelentette, hogy egy másik alapemberrel is újrakötötték a szerződést. Pénteken dr. Verestóy Attila, a Székelyudvarhelyi Kézilabda Club elnöke, Benedek Árpád Csaba, ügyvezető igazgató és Andrei Mihalcea játékos közölték, hogy még két évig együtt fognak dolgozni.

mihalcea_szerzodes2

Ma délután az SZKC vezetősége bejelentette, hogy egy másik alapemberrel is újrakötötték a szerződést.
Pénteken dr. Verestóy Attila, a Székelyudvarhelyi Kézilabda Club elnöke, Benedek Árpád Csaba, ügyvezető igazgató és Andrei Mihalcea játékos közölték, hogy még két évig együtt fognak dolgozni.

mihalcea_szerzodes


Benedek Árpád Csaba, dr. Verestóy Attila, Andrei MihalceaMint már ismeretes, az udvarhely férfi kézilabdacsapatánál lejárt egyes játékosok szerződése, amit most újra kell tárgyalni. Tálas Hubával már megegyeztek, most a vajdahunyadi születésű 22 éves játékosnak újították fel a szerződését.

Verestóy úr a bejelentés előtt elmondta, hogy a csapattal szeretnének európai érdemeket is szerezni: „Az SzKC egyik névjegye Udvarhelynek, jól működik az együttes, több mint 500 leigazolt játékosa van. Fontos, hogy a nagycsapatba felmutassunk olyan kézilabdásokat, akik elismertek. Épp ezért szükséges továbbvinni a mostani keretet, amellyel két évig együtt tudunk dolgozni, de az utánpótlásra is gondolunk.”  Ugyanakkor a klub elnöke felkért minden tehetősebb udvarhelyi embert, hogy segítse a csapatot, mert a városnak szüksége van a kézilabdára.

mihalcea_szerzodes2

Andrei Mihalcea elmondta, itt nevelkedett fel, itt lett ilyen játékos, most nem hagyhatja el a klubot, mert akkor mindent újra kellene kezdjen: „Továbbra is szeretném segíteni a csapatot, és habár kaptam máshonnan is jó ajánlatokat, én itt érzem jól magam.”