Miért ne bízd az orosz-ukrán békét az amerikai ingatlanosra?

A békekötés hosszas folyamat tud lenni. Az ötvenes években a koreai háborúzást befagyasztó tárgyalások 158 találkozója két évet húzódott, a vietnámi békekötést pedig ‘68-ban kezdték, és ‘73-ban sikerült lezárni. 

Trump közvetítési próbálkozása az orosz-ukrán békekötésben hamarosan el fogja érni a másfél évet, de nemhogy haladás nem történt, hanem az amerikai fél fenyegetőzik is azzal, hogy feladja; kezdjenek a felek magukkal, amit akarnak. Igaz, az iráni háború elvitte az amerikaiak figyelmének oroszlánrészét, de a háttérben még zajlanak ezek a folyamatok, ha lassabban is. 

Nézzünk bele kicsit abba, hogy miért frusztráló és idegen „az ingatlanosnak” egy ország és egy birodalom közti tárgyalás, és miért nem is fog ez az amerikai beavatkozás sehova se vezetni, amíg Trump annyit ért az egészből, amennyit egy ingatlanos érthet. 

Birodalmi és nemzeti identitás

Mielőtt belevágunk, muszáj beszélnünk egy meglepő jelenségről. Magyarországról és Romániából hajlamosak vagyunk egy nagyon szűk kereten át nézni az orosz-ukrán konfliktust és az azt tüzelő nemzeti identitásokat. Kisebbségi magyarként mi főleg a nyelvhez kötjük a nemzeti identitást, de ez a világ meglehetősen nagy részén nem érvényes.

Például a volt gyarmatok nem gondolják, hogy a közös nyelv a korábbi gyarmatosító országhoz tartozásukat jelenti. Ázsiában és Afrikában egy országon belül rengeteg helyi nyelv van – Indiában összesen 780, ebből 122 számít nagyobb nyelvnek. Erre még ráver Pápua Új-Guinea, a maga 840 nyelvével. Ilyen helyeken eleve nem ésszerű egyetlen nyelvhez kötni az ország identitását – ami egyébként akár polgárháborút is okozhat, ha egy etnikum próbálja leigázni a többit.

De nem is kell ilyen messze utazni, a szomszédos Szovjetunióban is összetett a nyelv és a nemzeti identitás viszonya, és eltér a mi elképzeléseinktől. A nagyon korai években a szovjetek próbálták a helyi identitásokat a kommunizmus építésére felhasználni, Közép-Ázsiában lényegében ők hozzák be az általunk ismert nacionalizmus fogalmát. Nyelvi határok alapján húzzák az új tagköztársaságok határait. 

Persze azért az orosz maradt a karrier és a státusz nyelve a Szovjetunióban, a kisebbségi identitást díszletként használták, és idővel egyre visszább szorították. Ismerős lehet ez a romániai történetből, ahol a Maros-Magyar Autonóm Tartomány létrehozásával építették ki a rendszert, de amint elég stabillá vált a rezsim, még a magyar nyelv használatát is egyre inkább korlátozták.

A Szovjetunióban az egyén szintjén gyakran az orosz használata volt a legkézenfekvőbb politikától függetlenül is. Rengeteg olyan sztori van a családokban, hogy a házaspár két tagja eltérő anyanyelvű, és egy harmadik tagköztársaságban telepednek le. Itt a közös nyelv minden fél között az orosz – ennek ellenére az utódok az orosztól eltérő identitást vihetnek tovább. 

Ennek az identitásmixnek mindenféle kombinációja létezik, Moldvában szembesültem azzal, hogy van olyan „tősgyökeres” orosz (azaz, aki Oroszországból telepedett anno a Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaságba), aki 1990-ben a moldávok oldalán harcolt a transznisztriai háborúban… Így hát nem csoda, hogy az Ukrajnában élő, orosz anyanyelvű emberek identitása már 2022 előtt összetettebb volt annál, mint amit a magunk világképe alapján feltételezünk.

Az orosz identitásban alapvető ugyan a nyelv, de lévén lényegében ma is egy soknemzetiségű, sokvallású birodalom, és bár propaganda célból nem ezt sugározzák az európai jobboldalnak, erősen különbözik a mi identitásunktól.

Oroszország eltűnik, amikor az ukrán nap felragyog

Az orosz és a szovjet birodalom uralma alatt élők ezt a birodalmi identitást nálunk sokkal jobban ismerték és megjegyezték. Például Dzsohar Dudajev csecsen elnök már a csecsen háborúk alatt beszélt erről. 

Az Ukrajnában harcoló csecsen önkéntesek (na nem a Kadirov-féle moszkovita csecsenek) is gyakran idézik azt a mondatát, hogy „Oroszország eltűnik, amikor az ukrán nap felragyog", például ezen a képen. Érdemes megnézni a videót 1995-ből, angol felirattal olvasható (és oroszul beszél benne, a fenti okokból), ahol a propagandisztikusan hangzó idézet mögött részletesen kifejti, hogy mire gondol. Röviden a lényege, hogy az azóta  is létező orosz nemzeti önkép szükségszerűen területszerző háborút és öldöklést fog indítani. 

Már a kezdő mondat is az, hogy Ukrajna és Oroszország konfrontálódni fog, összeegyeztethetetlen feltételekkel. Mert tiszta és világos volt az ott élőknek, hogy az orosz birodalmi ambíciók nem tűntek el sehova, pusztán átmeneti szünetet jelentett a Szovjetunió összeomlása.

Így hát amikor Orbán Viktor azt mondja, hogy „Ukrajnának ismét ütközőállammá kell válnia Oroszország és a NATO között” akkor vagy fogalma sincs, hogy miről beszél, vagy akarattal félrevezet.