Még a végén Erdély is megkívánja

Emlékszel még? Azt ígértem, doncs. lesz, és zabálni fogod. Hát, azóta is folyamatosan zabáljuk, a srácok jóízzel etették meg velem is a saját jóslatomat.

A jól ismert helyi zenekarok arcaiból – Lukács Sziliből, Szőke Péterből, László Péterből és Sima Örsből – összeállt formáció ugyanis a megalakulása után nem sokkal életem egyik legjobb udvarhelyi koncertélményével ajándékozott meg. Sziliék (Lukács Szili frontember) szövegei úgy csúsznak, hogy hiába hallottuk őket ott, akkor először, a második refrénnél már teli torokból üvöltöttük vele együtt a sorokat.

Ez nem csak a húszéveseké!

Bár újhullámos, amit csinálnak, nekem mégis visszahozta a hamisítatlan 2000-es évekbeli rap-rock bulihangulatot. Azt az érzést, amikor nem számít, mit hordasz vagy mit hallgatsz alapjáraton és nem azért, mert kizárod a tömeget, hanem mert eggyé válsz vele, és ennek az egy egésznek a doncs első udvarhelyi koncertjén, a Wonderwall Climbing Gymben nem létezett más, csak a zene.

És ez a zene kicsit olyan, mintha a korai Supernem pimaszsága találkozna a Linkin Park dallamvilágával, de közben ott van benne a mai Carson Coma-s vagy Krúbis szövegcentrikusság. Ez meg egy nagyon okos híd a generációk között.

Nekem talán amiatt is hozzák a doncs dalai a 2000-es évekbeli energiát, mert ez a fajta önreflexív, bűntudattal és dühvel játszó lírai dalszöveg hasonló a korszak legjobb alternatív rockzenekarainak, a Hiperkarmának vagy a Kispálnak a dalszövegeiben használt védjegyeire.

És ezeket a szövegeket Szili nem csak elénekli, inkább a belső vívódást löki az arcunkba, ami a dal végére egy felszabadult, „nem érdekel” életérzéssé nemesedik. Szóval asszem, ezzel sikerül a doncsnak elvarázsolnia az ezredforduló előtt születetteket is. Legalább is engem.

De elég a nosztalgiából, mert a doncs-gépezet nem áll meg a falmászó teremnél, első, a megalakulásukról szóló cikkünk óta kiderült, hogy nem csak én éreztem a vibrálást a levegőben. Amikor Szilit felhívtam, ő is megerősítette: a Wonderwallban az a bizonyos „vakon üvöltés” nekik is para volt – a szó legjobb értelmében.

„Egyszerűen ezzel nem lehetett számolni" – mondja. Azóta pedig a motor beindult: a zenekar összeállt, mint a beton, és a most érkező TRIANONBINARY névre keresztelt kislemezük már nem csak egyéni villongás, hanem közös alkotás.

A most érkező EP

címe már önmagában is megállítja az embert egy pillanatra, sőt lehet azelőtt kapnak majd egy-két mérges kommentet, mielőtt meghallgatásra kerülne a lemez, de azt hiszem, azt elmondhatjuk, hogy a zenekarnál a névválasztás mögött több van puszta provokációnál.

Ez a három dal – a hullavölgy., a monotonzakatoló. és az EP záródala, a hargitala. – egyfajta választóvonalat, egy „bináris” váltást jelent a zenekar életében. Ahogy Szili meséli:

„Az első két dal után ez a három szám az, amiben igazán összeálltunk. Itt már nem csak külön-külön hoztuk a témáinkat, hanem közösen raktuk össze az egészet. Benne van a megérkezés, a düh, de az elengedés is.”

A doncs titka nem csak a jó szövegekben rejlik, hanem abban a fegyelemben is, amivel a dalokhoz nyúlnak. Szili elmesélte, hogy a stúdióba menetel előtt kőkeményen begyakorolták a dalokat.

„Sokszor újravettük a dalokat demó formátumban, aztán amikor kimentünk a stúdióba, mindent nulláról rögzítettünk újra. Kellett, hogy benne legyen az izommemóriában minden mozdulat, hogy hatékonyak legyünk. Egyetlen hétvége alatt feldurrogtattuk mind a három számot.”

„Megérkeztünk, basszátok meg!”

Szili szerint ez az EP már egy sokkal kiforrottabb időszakot jelez. Míg az első dalok inkább csak a kopogtatást jelentették, itt már berúgják az ajtót. „Több értéket és közlést látok bennük. Mélyebbre megyünk, nem minden csak a zúzásról szól" – magyarázza a frontember.

Az új anyag pedig nem csak digitálisan hódít: a doncs-láz elérte a nagy anyaországi fesztiválokat is. Ott lesznek a Pankutyán, a Fishing on Orfűn, és debreceni Campuson, miközben a magyarországi debütáló koncertjüket is szervezik. Szili fanyar humorral jegyzi meg: 

„Érdekes, hogy Magyarországon hamarabb ismerik el, hogy ez egy fasza, minőségi cucc, mint itthon. Kicsit olyan, mintha a magyar piacnak kellene először igazolnia minket, hogy Erdélyben is elhiggyék."

Udvarhelyre is jut a jóból

De a srácok nem felejtik el, honnan indultak. Március 6-án újra hazai pályán, Udvarhelyen – az UFF nagytermében – verik szét a házat, méghozzá nem egyedül: egy pesti bandát, a Hocusponyt is hozzák magukkal, miután pályáztak a koncert megszervezésére a Com'ON Udvarhely programban.

„Ha már kaptunk egy ilyen lehetőséget akkor használjuk úgy, hogy építsük a kultúrát" – mondja Szili az udvarhelyi koncertről.

A doncs tehát nem csak egy ígéret maradt. Zabáljuk őket, és úgy tűnik, a fiúk még csak most kezdenek igazán éhesek lenni.