Letarolta az okostelefonok piacát az Android
Négy százalékról 72-re növelte piaci részesedését az Android 2009 óta. Mindenkit lesöpörtek, egyedül az Apple tartja magát.

Négy százalékról 72-re növelte piaci részesedését az Android 2009 óta. Mindenkit lesöpört, egyedül az Apple tartja magát.
Szinte sokkoló infógrafikával állt elő Horace Deidu, a pénzügyi és IT témákkal foglalkozó Asymco portál munkatársa. Az alábbi képen a különböző okostelefon platformok piaci részesedését láthatjuk 2009 és 2012 harmadik negyedévében.
A két piaci torta közti különbség elképesztő: 2009-ben az akkor egyéves Android rendszer csupán a piac négy százalékát tudhatta magáénak, eltörpült az akkori nagyágyú Symbian és RIM mellett. Az Apple által fejlesztett iOS már akkor sem volt törpe, az összes eladott okostelefon 17 százalékán futott a rendszer valamelyik verziója.

Három év alatt teljesen megváltozott a kép: jelenleg az Android szinte teljes egyeduralkodó a maga 72 százalékos részesedésével, míg a Nokia Symbiánja és a RIM BlackBerry OS-e szinte teljesen eltűntek a színről. Az Applenek nem lehet oka panaszra, hiszen egyetlen százalékot esett vissza.
Persze ehhez hozzá kell venni azt is, hogy míg az iOS rendszer csak az Apple saját termékein fut, addig Androidos telefonnal lassan minden gyártó büszkélkedik.