Leépítés a Cimbora Háznál és a Sportiskolánál is
Leépítés a Cimbora Háznál és a Sportiskolánál is. A tanügyben elrendelt létszámcsökkentés alapos változásokat okoz a tanfelügyelőségnek alárendelt intézmények esetében is.

A tanügyben elrendelt létszámcsökkentés alapos változásokat okoz a tanfelügyelőségnek alárendelt intézmények esetében is.
A Tanulók Házánál kettő, a Sportiskolánál pedig öt és fél állás szűnik meg idéntől. Átszervezik egyrészt a Tanulók háza hálózatot a megyében, ennek következtében az udvarhelyi Cimbora Házhoz tartozik az új tanévtől a szentegyházi és a székelykeresztúri intézmény. Ugyanakkor két helyettesítő állás megszűnik a Cimbora Tanulók Házánál, 9 tagú tantestület marad, két helyettesítő állás megszűnik.
,,Ez azt jelenti, hogy ebben a tanévben a kézilabda szakkört nem tudjuk elindítani"- mondta Pál Csaba igazgató, hozzátette viszont, hogy egyébként sem tervezték oktatni ezt a sportágat, mert a dr. Bányai János Műszaki Kollégiumban a sportosztály is ezt tanítja. A Carting szakkör ugyanúgy fog működni, külső óraadó alkalmazásával próbálják megoldani, jegyezte meg ma érdeklődésünkre a Tanulók Házának az igazgatója.
A székelyudvarhelyi Iskolás Sportklubnál 5 és fél állás szűnik meg a létszámcsökkentés következtében. Bakó Lajos igazgató elmondta - ,,oktatókat, edzőket nem építettek le, a szűkítést a kisegítő személyzet csökkentésével teljesítették, takarítónőt, villanyszerelőt és kazánfűtőt küldtek el".„A sportiskola ügykezelésébe tartozik a Városi Sportcsarnok is, a kevesebb személyzettel nehezebb lesz a pályák fenntartása, de mindezt megpróbálják saját forrásból megoldani" – tette hozzá az igazgató, a tervezés, egyeztetés folyamatában van.