Kurutty 2010 – vetélkedő
Kurutty 2010 – vetélkedő. Ma tartották a Kurutty program megyei szintű vetélkedőjét a Márton Áron Ifjúsági Házban.

Ma tartották a Kurutty program megyei szintű vetélkedőjét a Márton Áron Ifjúsági Házban.
I-IV. osztályos iskolások mérték össze tudásukat a műveltségi megmérettetésen, ahol a Tamási Áron Gimnázium két csapata is képviseltette magát. Az értékelésen, az eredményhirdetésen, majd a díjazáson vettünk részt. Zene kategóriában a Kákvirág csapat gyűjtötte össze a legtöbb pontot, a híres embereket tárgyaló fejezetnél pedig az Arany csapat győzedelmeskedett a pontok alapján. Gyakorlati ismeretekben a Liliom csapat tagjai bizonyultak a legügyesebbnek, míg az anyanyelvi feladatokat az Aprókák oldották meg a legjobban. Matematikában a Tűvé-Tevők végeztek az első helyen, ők egyébként összesítésben a Remetékkel és a Sasokkal a harmadik helyet csípték meg. A képzeletbeli dobogó első fokára, összesítésben, a Csíkmadarasi Kis Gergely Általános Iskola tanulói állhattak, akik az országos Kurutty versenyen Hargita megyét képviselik. Az országos döntőre egyébként egy hónap múlva kerül sor.

A Tamási Áron Gimnázium első ízben szerepelt a vetélkedőn, hiszen két csapatuk a márciusi körzeti szakaszon bebiztosította helyét a mai megyei küzdelemre. A 12 csapatból tehát két gimis is részt vett a megmérettetésen, ők a Tűvé-Tevők illetve az Arany csapat névre keresztelve versengtek. A Tűvé-Tevőket Laczkó Kata, Dimén-Varga Fanni, Szabó Mátyás és Demeter Zsófia, míg az Arany csapatot Simó Ágnes, Bálint Tibor, Tököli Péter és Bordás Örs erősítették.
A díjkiosztó után, ahol értékes könyvnyereményeket, taneszközöket, de még ugrókötelet is hazavihettek a diákok, táncházzal zárult a Kurutty vetélkedő.
Bedohazi/Kurutty