Kisebb a fizetés, több a kiadás

A romániai fizetések a legutóbbi felmérés átlagosan 1,4 százalékkal csökkentek, míg az áremelések miatt a kiadásaink megnőttek.

Válság van

A romániai fizetések a legutóbbi felmérés alapján átlagosan 1,4 százalékkal csökkentek, míg az áremelések miatt a kiadásaink megnőttek.

Az Országos Statisztikai Intézet kimutatása szerint augusztusban az átlagbér nominális értéke 1,4 százalékkal, vagyis 22 lejjel csökkent az előző hónaphoz képest, 1534 lej az augusztusi országos nettó átlagbér. A legjelentősebb csökkenést az autógyártásban dolgozók szenvedték el, közel tízszázalékosat.

A pénzügyi és biztosítási szektorban tevékenykedők átlagbére 9 százalékot esett, szinte ugyanannyi a visszaesés az energetikai szektorban is. A csökkenés főbb okai a kieső termelés, a kisebb bevételek, pénzügyi nehézségek és a megrendelések számának csökkenése.

Bár nem ilyen nagymértékű, de érzékelhető visszaesés a tanügyben is, ahol 3,1 százalékkal csökkent az átlagbér amiatt, hogy a nyári vakációban az óraadókat nem fizették, míg a közigazgatásban dolgozók 0,6 százalékkal, az egészségügyben dolgozók és a szociális segítségnyújtással foglalkozók 0,1 százalékkal kaptak kevesebbet.

A jelentősnek számító átlagbércsökkenés főként annak tudható be, hogy a júliusi bérek magasabbak voltak az átlagnál, hiszen sok helyen az alkalmazottak vakációs prémiumot és több ételjegyet kaptak, más vállalatok a nettó nyereségből osztottak vissza különböző összegeket.

Volt, ahol nőtt a bevétel

Nem minden iparágban lehet csökkenő tendenciáról beszámolni, hiszen a szénbányászok 18,7 százalékkal kerestek többet, míg a vasbányászok 10,8 százalékkal nagyobb fizetést kaptak. A dohányiparban, valamint az IT szektorban is nőttek a fizetések, mintegy 3-4 százalékkal, míg a kohászok, illetve a telekommunikációs szakemberek és a járműiparban dolgozók is 2-3 százalékkal nagyobb fizetést tehettek zsebre.

Bár a megyékre lebontott adatok nem frissülnek ilyen gyakran, a legutóbbi, júniusi számok egyáltalán nem bíztatóak Hargita megyére nézve. Ekkor az országos nettó átlagbér nem állt messze a mostanitól, 1552 lejt jegyeztek – megyénk ettől messze lemaradt, mindössze 1089 lejes átlagot számoltak.

Ezen belül a mezőgazdasági és erdészeti munkások kerestek a legkevesebbet, átlagfizetésük csupán két lejjel haladta meg az 1000 lejt. Az építőiparban és egyéb iparágakban dolgozók sem jártak sokkal jobban az 1060 lejes átlagfizetéssel, míg a szolgáltatói szektorban dolgozók 1115 lejjel büszkélkedhettek.

A kiadások is nőttek, még ha nem is jelentős mértékben. Augusztusban az élelmiszerek ára országos szinten 0,67 százalékkal nőtt júliushoz képest, míg a nem élelmiszer-jellegű termékek ára 0,54 százalékkal lett több.

A fogyasztói árak 2011 augusztusához viszonyítva 3,88 százalékkal emelkedtek Romániában.