Irodalmi est a G. Caféban
Irodalmi est a G. Caféban. Ioan Groşan kortárs román szerző kötetét a regény fordítója, Lakatos Mihály író mutatja be 2010. május 10-én, hétfőn 19 órától a székelyudvarhelyi G.Café-ban.

Ioan Groşan kortárs román szerző kötetét a regény fordítója, Lakatos Mihály író mutatja be 2010. május 10-én, hétfőn 19 órától a székelyudvarhelyi G.Café-ban.
A történet alapötlete szerint a nagyhatalmak rejtélyes megfontolások

alapján úgy döntenek, hogy Romániát lépcsőzetesen (megyénként) veszik fel a NATO-ba. A cselekmény 2084-ben indul, amikor már csak két megye nem tagja a Szövetségnek: az erdélyi Szilágy és a moldvai Vaslui. A NATO-tábornokokból álló ellenőrző bizottság a helyszínre érkezik, hogy felmérje: a két megye közül melyik méltó arra, hogy a katonai blokk tagja lehessen. Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány által szervezett rendezvényen először hangzik fel Székelyudvarhelyen a NATO-induló Enyed Károly zongorista előadásában. Az est házigazdája Lőrincz György író, az EMIA elnöke. Mindenkit szeretettel várnak.