Hová lett a tűz Győrből, és mit adott a magyar kézilabdának a francia sikeredző?

Idén is Lukival megyünk a kézilabda négyesdöntőjére, és mivel ő kihagyja a vasárnapi bronzmeccset, szerencsétlenségére meg kell barátkozzon a ténnyel, hogy kétkezes anyagot írunk a női kézilabdaidény budapesti csúcseseményéről.

Mondom is neki a Dome-ból kifelé sétálva: „nem gondolod, hogy csak a bronzmeccsről fogok hozzáírni, muszáj lesz tompítanom, ha nagyon szidod majd a Győrt”. Elkacagjuk. Luki ugyanis elég nyíltan nem szereti, ha egy csapat nem alulról, magyar sajátnevelésű játékosokból építkezik. Nekem meg nincs ezzel akkora bajom, mint neki, még ha én is sokkal jobban szeretném, ha egy csupamagyar kerettel érne fel egy magyar csapat Európa trónjára.

Ez most, 2026-ban inkább tűnik szürreális álomnak, még ha vannak is biztató jelek a magyar női kézilabda jövőjével kapcsolatban. Például Albek Anna. Erről is szó lesz ebben az anyagban, ahogy arról is, mit köszönhet a magyar kézilabda Emmanuelle Mayonnade francia sikeredzőnek.

Az elődöntők – Ahogy Lukács Zsolt látta

Csapata, a Metz korábbi négy alkalommal hiába volt favorit az elődöntőkben, mind a négyet elbukták. Ezúttal is félthették őket szurkolóik, ugyanis a román bajnokcsapat teljesen más arcát mutatta Bojana Popovics kinevezése óta. A montenegrói edző győztes útra navigálta a Neagu nélkül elesettnek tűnő társaságot, sokgólos meccseket játszottak a tavasz folyamán, a negyeddöntőben például tízzel verték az Esbjerget is. De a Final4 más kávéház!

S ebben a kávéházban Mayonnade szinte tökéletesre készítette fel csapatát, viszonylag könnyű győzelemmel jutottak döntőbe a franciák. Főleg Albek Anna góljaival már az első félidő végén elhúztak 4-5 góllal, amit tartósítottak a végéig, a sípszó után érthetően nagy volt az ünneplés és kissé túlzóan sok az örömkönny. Nehéz szülés volt, láthatóan nagyon fájt nekik a korábbi négy elveszített elődöntő, főleg az edzői stábnak, mert a csapat időközben jócskán kicserélődött.

A második elődöntő előtt újból jó volt udvarhelyiekkel találkozni a csarnok környékén, a régiekkel koccintottunk is, az újaknak örültünk, reméljük, szokásukká válik. Belecsöppentünk egy utcafesztiválba, a rezesbanda olyan slágerekkel készült, ami főleg sporteseményeken dobja fel a hangulatot. 

Úgy szállingóztunk be, mindenki a helyére, hogy sima Győr-győzelem lesz. És az is lett, mert se hosszabbításra, se büntetőkre nem került sor, de… Soha ennél simább BL-elődöntőt!

Közben azért szorította a kapca rendesen a Rába-partiakat, mert nem tudták leszakítani az újdonsült francia bajnokot. A korábban a világ egyik legjobb védekező játékosa, majd a győri kispadon is praktizáló Tervel kitervelte a tökéletes taktikát, sőt: kitűnően alkalmazkodott is. Például a beálló-központú támadásaikat kellett újraterveznie, amikor a 22. percben csapatkapitánya, az akkor háromgólos Ondono kiállíttatta magát. A terhes Foppa helyére ad-hoc szerződtetett Yvette Broch sportformáját nem ismerhettük, mert harmadszor aktiválta újra magát, miután korábban teste fáradtságára hivatkozva már többször visszavonult.

De Tervel nyugodt szívvel küldte harcba a hollandot, aki jó játékkal hálálta meg a bizalmat, két gólt és megannyi labdát szerzett, viszont három kiállítást is, így ő is ülhetett ki a lelátóra. Bármelyik szurkolótábort választhatta volna, hisz kuriózumként mind a négy csapat mezét viselte már. Visszatérve az első félidő derekára: folyamatosan volt kiállított játékos mindkét oldalon, Ondono után két perccel de Paula orra előtt is villant a piros lap, így sikerült lehűteni kicsit a kedélyeket. Viszont a játékkedvüket nem lehetett elvenni, az utolsó percben is mínusz háromról zárkóztak vissza, 16-17 volt a félidei eredmény. 

Vjahirjeva hatodik góljával a 42. percben vette át a vezetést a francia csapat, a négy átlövős játékuk nem ízlett a győrieknek. Per Johansson kétségbeesetten lesett Bregar felé, de segítője hiába rajzolgatott az épp pihenő védekező specialistáknak, vagy az orosz, vagy Nocandy pattintotta be valamelyik győri kapusnak, szurkolóik csak a körmüket rágták, miközben a bretonok tomboltak a szektorukban.

A francia játékosok kérték a sárgában virító szektor segítségét is, de azok inkább csendben figyelték, hogy egészen az utolsó percekig a Brestnél maradt az előny. Ekkor Sako fogott kettőt, majd Vjahirjeva passzolt Lott térdének, kettős előny helyett Jörgensen első góljával egyenlített, így a lélektani előny már a címvédőnél volt. A franciáknál nem volt, aki bevállalja, passzívban az oroszra bízták, ő pedig hiába volt addig a meccs legjobbja, benne maradt a lövés, kontrából az egyetlen győri beálló, Dulfer belőtte, szinte egy teljes perc maradt. Tervel megnyomta a piros gombot, de nem sikerült felrajzolni a jó figurát, vagy a játékosok nem tudták végigvinni, megint Vjahirjevától várták a megváltást, vagy legalább az egyenlítést, de a hollandok szétszedték, Fodor megszerezte a labdát és már csak le kellett pergetni azt a pár másodpercet. A meccs utáni nyilatkozatokról itt írtunk korábban.

Az élet kárpótolta Bukarestet

A vasárnapot a bronzmeccsel kezdtük, ennek szünetében adták az EHF Youth Club Trophy díjait is, amely még a nagyok négyesdöntőjének éremmeccsei előtt témát is szolgáltatott a szakmának, hiszen egy thriller ment le délelőtt a debreceni és a bukaresti csapat között, miután előbbi az utolsó pillanatokban egy nagy zárkózást mutatva kiegyenlített, majd egy tízperces hosszabbítást követően meg is nyerte a döntőt.

De az élet valahogy kárpótolta ezért a bukaresti lányokat, akik nem mellesleg azok a játékosok, akik egy évvel korábban Udvarhelyen nyertek országos bajnoki címet Alexandru Moise vezetésével, a mieinket is legyőzve akkor. Jöhettek a felnőttek, a CSM ifjoncai előtt szorította össze a fogát a Budapestre merész tervekkel érkező Brest, még ha a meccs első félidejében jól is tartotta magát. A szünet után még inkább a románok uralták a találkozót, hiába a hét a hat elleni játék, Clarisse Mairot 11 gólos parádéja és az is, hogy a bukarestiek kapujában az addig önkívületi állapotban védő Moreschi súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett. 

Nem nézett ki jól. Sem az, ahogyan a lábához kapott, sem az arckifejezése. Akik ismerik őt és az eddigi pályafutását, azoknak már árulkodó volt, hogy nem fog visszatérni a pályára, hiszen ez a brazil lány mindig sérthetetlennek tűnt. Fogait vicsorítva támogatták le a pályáról, de a helyére beálló Evelina Eriksson – mintha csak a sérült társért tenné, kifelé mutogatott rá – parádésan szállt be a meccsbe.

Így a friss francia bajnoknak meg kellett elégednie a negyedik hellyel. A CSM Bucuresti ellen hat góllal elveszített vasárnapi helyosztóval zárta le pályafutását a korábban Győrrel is bajnoki címig jutó szlovén Ana Gros, akit társai a lefújás után a levegőbe dobáltak.

Döntő: Régen várt trófea, régen várt MVP

A szokásos felvezetést kapta a női kézilabda nemzetközi klubidény legértékesebb-, és egyben záró mérkőzése, a Bajnokok Ligája döntő. Magyar szemmel örömteli volt látni, hogy Fodor-góllal és Albek remeklésével indult a finálé.

A balkezes lövő hetest harcolt ki, kétszer is jól húzta le szélre, potyogtak a gólok. Később pont Albek két hibájából tudott ellépni a címvédő, de nem kapták le a pályáról, hanem biztatta a stáb és csapattársai egyaránt. Tavaly nem tetszett, hogy a franciák edzője, Emmanuelle Mayonnade egész szezonban jegelte Szemereyt, de most sokat köszönhet neki a magyar kézilabda, mert nemzetközi szintre emelte a legígéretesebb magyar játékost!

Közben Sako az első 10 percben többet védett, mint szombaton. Hárommal vezetett a Győr. A svéd ekkor húzott egy váratlant, alacsony szerkezetre váltott támadásban, ez magas labda volt a franciáknak, le is csapták, a 18. percben egálnál kérhette ki idejét. Még egyszer sikerült kétgólos előnyt kialakítani a Győrnek, de Albek hetesből egyenlített, majd a játékrész utolsó pillanataiban Bouktit a vezetést is megszerezte: 17-18.

Meglepetésre a sárga mezesek jöttek vissza motiváltabban az öltözőből, pedig a Győr jól megkapta ekkor is a hazai pályát, holland vörösük a lelátó helyett csak a kispadra kellett üljön két percre a kiosztott pofonja után. Fodor is megkapta a saját kétpercesét, ez már felpaprikázta a zöld-fehéreket, kettős hátrányban egyenlítettek. Röpke fellángolás volt, pár perc múlva Albek hetesgóljával már hárommal ment a Metz. Johansson továbbra sem látott el a pálya sarkáig, ott pihentette a búcsúmeccsén szereplő honfitársát. Egy olyan csapat támadásainak nem találta ellenszerét a győri szakvezetés, amelyikben csak Albek jelenthetett veszélyt kintről, de őt a hosszú oldalra már nem cserélték be, mégsem tudták megoldani a beállós körüli védekezést. Grandveau vagy Vámos Petra mindegyre betuszkolta Bouktit kezébe a labdát, aki szinte hibátlanul lőtt a félkörről.

Ráadásul legtöbbször a padlóról kellett feltápászkodjon, mégsem tudott a magyar bajnok közepet kezdeni rohanásból. Az addig kitűnően egy-egyező de Paula Bundsenbe lőtt, majd elhagyta a labdát, a francia szurkolók tomboltak, a címvédővel tartók megint a körmüket rágták, a legfontosabb hétvégére került a legrosszabb formába a Rába-parti csapat, amelyik egész szezonban csak az Esbjergtől és Debrecentől kapott ki. Tizenhárom perccel a vége előtt 28-22-re vezetett a Metz, Vámos szinte minden lövése beakadt, két gólpasszt is kiosztott, ekkor nyomta meg a piros gombot a svéd: behozott három, addig jegelt játékost. Hovden két támadásban többet tett hozzá jobb szélen, mint Hagman a meccs háromnegyedében!

5-2-es győri rohanás után Mayonnade érezte úgy, hogy egy szusszanásra és néhány jó tanácsra kihívja játékosait, mégis Dahl egyetlen góljával tovább közelített a címvédő. Ekkor Breistölnek villant videózás után a piros lap, pedig a hátam mögött mondták az elvakult győriek, hogy „hát, a francia futott bele”. Ezután már csak Axner kígyózott be a zöld tornyok között, így első francia csapatként 31-29-re a Metz nyerte a 2026-os Bajnokok Ligáját, a hétvégén mindössze két lövést hibázó, összesen 20 gólig jutó, ősszel már győri mezt viselő Sarah Bouktit lett a négyes döntő legértékesebb játékosa!

A 2019-ben legyártott sárga-kék konfettit végre felhasználhatták a szervezők a díjátadó ceremónián, amelyen Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke személyében ismét székelyudvarhelyi adhatta át az érmeket a lányoknak. S amely után a két magyar válogatott játékos, Albek Anna és Vámos Petra családjaik, szeretteik körében ünnepelhetett, a mintegy 800 sárgamezes örömködő szurkolót nem volt könnyű kitessékelni az MVM Dome lelátójáról.

A gall klub gondoskodott már előre, hogy a játékosok és szurkolóik együtt ünnepelhessenek, így kibéreltek egy szórakozóhelyet, de Budapest belvárosába is jutott belőlük, ahol így a labdarúgó Bajnokok Ligája döntő, és a PSG győzelme után egy hét elteltével ismét (nem csak) örömittas franciák hangoskodhattak!

Luki már csak tudja – gondolom

Hiszen a döntő után engem is elvitt a pesti éjszakába, még ha csak a szélét is kapargattuk meg a körúton történő „nagyéletnek”. Mi inkább beszélgettünk. Az udvarhelyi sportról, az utóbbi évek során létrehozott sokféle sportstratégiákról, a Nyíregyházán országos döntőig jutó udvarhelyi futsalosokról, majd bezárva a kört, a négyesdöntőről.

Kiegyeztünk abban, hogy Bruna de Paula ugyanúgy megver mindenkit egy az egyben, Sako ugyanúgy a világ legdominánsabb kapusa, Uros Bregar ugyanúgy egy taktikai zseni, talán a tűz, ami hiányzott idén a triplázáshoz a Győrnek, ami a Metzben most megvolt. Mert jó csapat ez a Győr, ezt még Luki is elismeri, amikor azt mondja a Brest elleni elődöntőről, hogy „a jó csapat ismérve az, ha akkor is nyer, amikor rosszul játszik. Hát, a Győr rosszul játszott.”

És hogy hol maradt a tűz? Az is lehet, hogy a kispadon Kari Bratsettel, Estelle Nze-Minkóval, vagy éppen Sandra Tofttal, akik anyai örömök elé néztek és még nem tértek vissza a pályára. És az is lehet, hogy ott volt a tűz, de az előző évek még nagyobbra lobbantották ezt a franciákban, akik most nem érdemtelenül ültek fel Európa trónjára.