Homoródmente fotósszemmel
Homoródmente fotósszemmel. „Nem arról hajnallik, amerről hajnallott...” címmel nyitotta meg fotókiállítását három nagyszerű fényképész, a tárlat a Városi Könyvtárban látható.

„Nem arról hajnallik, amerről hajnallott...” címmel nyitotta meg fotókiállítását három nagyszerű fényképész, a tárlat a Városi Könyvtárban megtekinthető.
Czire Alpár, Hátszegi Csaba és Szabó Attila alkotásaiban gyönyörködhet a könyvtár látvány- és hangzóanyagrészlegére betévedő kíváncsiskodó. Homoródmente és e fényképek összehozták a három "fényérzékeny" embert, akik így áldoztak a művészet oltárán. Tegnap 18 órától tették a nagyközönség számára is láthatóvá a Homoródszentmártoni Művésztelep 2009-ben készült munkáinak egy részét. Az eseményt a könyvtár igazgatója, Szabó Károly nyitotta meg, aki, mint elmondta, nem szokott képeket méltatni.
Bedohazi/HomorodmenteFotosszemmel
Az esten a Homoródmente Művészetéért Alapítvány egyik tagja, Bodor Klára az 1973 óta működő alkotótáborról mondta el gondolatait, majd Jánosi Sándor István 150 évvel ezelőtti szavaival élve így fogalmazott: „Ha nem teheted azt, hogy külföldi országokat, szép helyiségeket és városokat láss és ismerj, legalább igyekezz hazádnak azon keskeny körét, melyben születtél vagy ahol lakol, bármilyen is az megismerni és megismertetni.”
A ma nyílt fotókiállítás két hétig látogatható.