Hamarosan indul a városi park rehabilitációja
Hamarosan indulhat a városi park rehabilitációja. Aláírták a Városi park felújítását célzó program szerződését, így nyár közepétől elkezdődnek a munkálatok.

Aláírták a Városi park felújítását célzó program szerződését, így nyár közepétől elkezdődnek a munkálatok.
„Újabb sikerként könyvelhetjük el, hogy aláírtuk a városi park rehabilitációját célzó programra a szerződést, hamarosan indulhatnak a felújítási munkálatok.” – áll a szerkesztőségünkbe eljutatott sajtóközleményben.

Ahogy erről már korában beszámoltunk a Polgármesteri Hivatal 2008 augusztusában tette le a „Városi park rehabilitációja és bővítése” pályázatot az illetékes hatósághoz. A pályázatot városunk megnyerte és ennek a következő lépése az volt, hogy a héten Bukarestben aláírták a a program szerződését. A pályázat által 750.000 lejt nyert városunk, melyet a park felületének bővítésére, a közvilágítás modernizálására és bővítésére, az utcabútorzat korszerűsítésére (padok, asztalok, szemetes kukák, védőkerítés), a burkolat felújítására, új sétányok kialakítására és a flóra revitalizációjára használnak fel. A munkálatok előreláthatóan a nyár közepén indulhatnak el, mivel ekkora fejeződik be a közbeszerzési eljárás. Fő szempont a minőségi munka, a park szebbé tétele és megőrzése az utókor számára.