Hagyományos mesterségek utcája
Hagyományos mesterségek utcája. A székelyudvarhelyi Városi Parkban ma délután, különösebb hivatalos megnyitó és csinnadratta nélkül nyitotta szélesre kapuit a Városnapok egyik legérdekesebb rendezvénye, a Hagyományos mesterségek utcája.

A székelyudvarhelyi Városi Parkban ma délután, különösebb hivatalos megnyitó és csinnadratta nélkül nyitotta szélesre kapuit a Városnapok egyik legérdekesebb rendezvénye, a Hagyományos mesterségek utcája.
Ma a kapuban a szervező, Székelyföldi Kézművesek Egyesületének plakátja fogadta a látogatókat, a hagyományos mesterségek utcájának házsorai még elég „foghíjasok” voltak. A fogadásunkra siető szervezők elmondták: a negyven sátorból még csak párat állítottak fel, a helyszínen mesterség bemutatót is tartó mesteremberek zöme holnap foglal hont. Ennek ellenére már ma is volt bőven nézni, csudálni való. A kapuban szalmából font termékeit rendezgette Szőcs Klára. Mellette Bartók Piroska néni és Bartók Antal bogozott falvédőkkel és rézből készült tárgyakkal ékesített takaros portája várta a látogatókat. Kicsit odébb Szilveszter Ferenc csontfaragványait és Bedő Zoltán fajátékait lehetett szemügyre venni.
Népművészeti ruhát Rigó Csilla sátrában, gyöngyből fűzött nyakéket a

gyergyókilyénfalvi Péter Juliánna háza táján, batikolt táskát és egyéb textilből készült kiegészítőket pedig Szilágyi Beáta gyergyói textilművésznél lehetett mustrálni, vásárolni. A kolozsvári-gyergyócsomafalvi Végh Éva és Czirják Szilárd meg egyenesen „Vásárra hoztuk a bőrünket” táblával reklámozta portékáját. El lehetett időzni a nemezből készült bábukkal, ékszerekkel díszített sátornál és úgy láttuk, hogy akadt vásárló a mézeskalács figurákra is.
Holnap már benépesül az utca, felállítják a színpadot is, ahol néptánc előadásokkal szórakoztatják a látogatókat a fellépők. Lesz jurta, baranta bemutató, táncház és a gyermekek választhatnak: a körhintára szállnak fel vagy a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Huszárezred lovainak hátára pattannak.
A Hagyományos mesterségek utcája vasárnapig várja a látogatókat.