Grünstein: Kérjen bocsánatot Szász Jenő!

Grünstein: Kérjen bocsánatot Szász Jenő. Ma tartott sajtótájékoztatót Grünstein Szabolcs az RMDSZ helyi szervezetének elnöke, aki két témát érintve, az MPP elnökének kijelentésére reagálva illetve a szervezet jövőbeni terveiről beszélt az egybegyűlteknek.

Grunstein_Szabolcs

Grünstein Szabolcs, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke az MPP elnökének kijelentésére reagált.
„Csütörtökön egy emberke elnyilatkozta magát” – fogalmazott Grünstein, majd így folytatta: „nagyon nagy gondban lehet Szász Jenő a pártján belül, hogy ilyen elterelő hadművelettel, gusztustalan témával próbálja a problémáit leplezni. Egy országos párt elnöke ilyet nem csinál, de nem is biztos, hogy az elnöke. Szerintem csak egy ilyen kis utcapárt elnöke próbálkozik ilyen típusú figyelemfelkeltéssel.”

Grunstein_Szabolcs

„Nem tudom kiket akart megsérteni, az etédieket, vagy szárhegyieket, esetleg a Csíksomlyó melléki csobotfalviakat, de az biztos, hogy a székelyudvarhelyieket megsértette, és úgy gondolom ezért bocsánatot kell kérjen. Ha ő erre képtelen, akkor legalább a pártja” – mondta Grünstein, majd hozzátette, hogy az ő pályafutása a Magyar Középiskolások Szövetségénél kezdődött, majd a Magyar Ifjúsági Értekezletnél tevékenykedett, de soha senki nem firtatta a származását, a jelenlegi RMDSZ-ben sem.