Gázolaj az árvízkárosultaknak

Gázolaj az árvízkárosultaknak. Gázolajat kaptak az árvízkárosult települések. A kormánytól érkezett támogatást a polgármesteri hivatalok által összeállított lista szerint utalták ki.

ArvizSzentegyhaza

Gázolajat kaptak az árvízkárosult települések. A kormánytól érkezett támogatást a polgármesteri hivatalok által összeállított lista szerint utalták ki.

Humanitárius gyorssegélyt utalt ki a kormány a Hargita, Kovászna és Máramaros megyei árvízkárosultaknak. A segély 25 tonna gázolajban testesül meg, ebből Hargita megye öt tonnát kapott. A szóban forgó gázolajmennyiséget az állami tartalékalapból utalták ki, annak kiosztása illetve a támogatás rendeltetésének megállapítása a prefektusi hivatalra hárult.„A Hargita megyei prefektúra már egy héttel ezelőtt kiutalta a kapott támogatást, ezt a korábban a polgármesteri hivatalok által leadott igénylista szerint osztották szét" - mondta Ladányi László prefektus. Ebből a támogatásból azok a települések részesültek, ahol nagyobb károkat okozott az árvíz, tette hozzá a prefektus.