Fishing on Otthon, Orfűn

Amikor a júniusi hőségben, szerda délelőtt az ember megérkezik az orfűi nagy parkolóba, ahol keveredik a Mecsek erdeinek illata, a parkolással küszködő autók benzingőze, az évtizedek porát halmozó büfék hangulata, minden egyes porcikája és sejtje úgy érzi: megérkezett, hazaért!

Mert hiába újítanak, fejlesztenek a szervezők a Panoráma kempingben és környékén a fesztiválozók kényelméért, komfortjáért, mégis az adja a hazaérés érzését, ha valami nem változik. A bejárat felé vezető betonlépcső, például.

Vagy az alsó vizesblokkok! De leginkább a társaság, akikkel csak itt találkozol évente. A kedvenc borászod fent, a büfésed lent a faluban vagy a pincér az étteremben. Vagy aki a 2011-es fesztiválon, a melletted lévő asztaltársaságból felállt és megkérdezte, „valakinek hozzak még valamit?”, te odaszúrtad, hogy „igen, egy vicét”, és hozta. És azóta is, amint meglátjátok egymást, kérsz neki is egyet, pedig még a nevét sem tudod…. Változik és folyamatosan gyarapodik a fesztivál-közönség, de a mag még mindig ugyanaz, hisz a reggelinél a kaja utcában szétnézel és ismerős mindenki. Szóval múlt héten is hazamentünk pár napra Orfűre!

Csoki&Hipó helyett panorámás fröccsterasz

Sátorverés után idén is megpróbáltuk jól feltérképezni a kempinget, amíg a tömeg nem árasztja el teljesen, időnk volt bőven, hisz már dél előtt beengedtek. A Borfalunál, a présház felé vezető lépcső mellett most is előkészítve várták a táblák a festegetni vágyókat, a legfelső tisztás egyelőre nem a nyugalom szigetének tűnt az épp beköltözők miatt, inkább szokás szerint a Borfalu teraszára ültünk ki.

Ültünk volna, de felfedeztük, hogy a legfelső vizesblokkot, megannyi fergeteges Csoki&Hipó koncert helyszínét elbontották, a helyébe rakott konténerekre pedig egy csodálatos panorámájú teraszt építettek! Na, oda ültünk ki az első fröccsre! Tökéletesen ráláttunk a nagyszínpaddal szembeni dombtetőt idén teljesen elfoglaló Gyermekbirodalomra, ahol a kisgyerekes családok is tartalmas programokat találtak maguknak.

Rátgéber kockás abroszban és az erdő mélyi táncház

Tudom, azt ajánlottam egy hónappal ezelőtt, hogy ne próbáljatok meg minden koncertre odaérni, mert lehetetlen, mégis azon vettem észre magam, hogy én is sokszor néztem az órára, hogy „ha most kievickélek ebből a tömegből, még a másikból elcsíphetek negyedórát”. Na erről tényleg le kellene szokni. És arról is, hogy a koncertekről írjak, de muszáj. Mert Frenk húszéves pályafutását ünnepelte és kb ugyanolyan régiséggel rendelkező, de cseppet sem kopott csípőmozgását ünnepeltette meg a kisebbik nagyszínpadon. Kimondani is szörnyű, de Szűcs Krisztián Krézi Srác 25 előadásával nosztalgiaestet produkált.

Ezt korábban Hobo produkálta, a nyolcvanéves hobó idén is visszarepített néhány évtizednyit fiatalkoromba. A közös éneklés jellemző a 30Y fellépéseire is, de hogy a küzdőtér elejét megtöltő fiatalok pogóznak is, ezt még szokni kell! Össznépi dalolásba több koncerten is belebotlottam, a legjobban talán a Borfaluban a Góbéé esett.

A fesztivállal teljesen összeforrt Kiscsillag is húsz éve tolja a színpadokon, talán túl nagy elvárással furakodtam be magam a nagyszínpad előtti tömegbe, mert félóráig csak fanyalogtam, hogy cserihannáznak és milyen lapos ez a produktum. Aztán egyszer csak berobbant a színpadra Rátgéber Laci, valami kockás abroszból szabott kosztümben, elnyomta a Russian in the School-t, majd igazi keresztapaként megfejelte az eredeti fesztiválhimnuszal is, a Fishing on Orfűvel. Na, innentől már a két évtized egyik legjobb Kiscsillag koncertje bontakozott ki. Aztán éjfél után, lefekvés előtt valami harapnivalót kerestünk, így csöppentünk bele egy táncházba az erdő közepén. Nesze neked lefekvés.

Rejtélyesen eltűnt a Víziszínpad

A Gyógyfröccs után az Orfűi Másnap fesztiválújság kiolvasása mindig kihagyhatatlan élmény, főleg, ha a gyógyfröccs már annyira hatott, hogy visszafele kezdünk bele. Ekkor már nem bántuk meg, hogy kihagytuk a fröccstúrát, elég lesz a másnapi. Tettünk egy túrát azért a tó körül, hátha találunk valami új étkezőt, hogy aztán úgyis a megszokott helyen ebédeljünk. Visszafele nem hagyhattuk ki, idén is beúsztunk a Víziszínpad backstage-be, nem tűnt föl senkinek,

Utolsó nap ez már nem sikerült volna, ugyanis szombat reggelre eltűnt a lebegő színpad. Később előkerült, de nem tudták volna kellően rögzíteni délutánra, így a FOO AllStars gyerekkoncertjét a stégen pengették le, miközben a sekély tóban pancsikoltak a nem éppen gyerekek.

Kellő őrültséggel felvértezve vártuk a Rühös Foxi performanszát, először nem az erdei tisztáson, hanem az Amondó színpadon, gyorsan belakták azt is! Nem megpihenni mentem le később a nagysátorba, a Don Gattóra voltam kíváncsi, többet kaptam, mint reméltem, ugyanis az utánpótlás is színpadra került: a Prosectura frontemberének, Incinek a kisfia segített be Nyúlnak az éneklésben (is)! Másnap a Hétköznapi Csalódások koncertjén volt a leghangosabb és kitartóbb mocskosfideszezés, viszont a Hajrá Dózsa György hegedűjátéka talán még sose szólt ilyen jól! Ugyanitt a sátorban ezúttal is megkapta a színpadot az Európa Kiadó és a VHK is, mindig rácsodálkozok, hogy mennyi tinédzser üvölti velünk a mi fiatalkorunk slágereit.

Zökkenőmentes generációváltás a Mecsekben

Na, nem szól rám senki és még mindig a koncertekből csemegézek… holott ez a fesztivál régen túlmutat a zenei koncertek sorozatán: ez egy éves találkozóhely, egy rituálé. A kemping árnyas fái alatt és a színpadok előtti lankákon idén is lenyűgöző szociológiai olvasztótégely alakult ki.

A nyolcvanas - kilencvenes évek alter-korszakán nevelkedett régi motorosok, a babakocsit tologató, fülvédős kisgyerekes szülők, és a legfiatalabb Z-generációs fesztiválozók idén is jól megfértek egymás mellett, pedig a poszt-kovid fiatalításakor épp ettől féltettem a Fishing on Orfűt, de jelentem: a generációváltás szinte zökkenőmentes volt.

Orfű titka a közvetlenségben, a természet tiszteletében és ebben a megfoghatatlan közösségi élményben rejlik, amitől minden évben, amikor elhagyjuk a kemping kapuját, kicsit olyan érzésünk van, mintha az otthonunkat hagynánk hátra.