Felújítják a Városi Kórház kerítését

Felújítják a Városi Kórház kerítését. A kórház saját erőből valósítja meg a tatarozást, melynek eredményeként tetszetősebb lesz az intézmény arculata.

kerites_001

A kórház saját erőből valósítja meg a tatarozást, melynek eredményeként tetszetősebb lesz az intézmény arculata.

Lukács Antal az intézmény főigazgatója elmondta: önerőből valósítják meg a tatarozást, melynek eredményeként szebb külsőt kap a kerítés, a kisebb hibákat kijavítják és lefestik a kovácsoltvas részeket is. Ezzel együtt a két leromlott kaput is kicserélik és a munkálatokat két hét alatt befejezik.

Az egészségügyi intézménynek nem került pénzébe a tatarozás, hiszen, mint a főigazgató tudatta, a kórház egyik külső falát egy vállalkozás reklámfelületként használja, így velük sikerült megállapodni abban, hogy a szükséges festékmennyiséget az intézmény rendelkezésére bocsátják. Egy másik helyi vállalkozás pedig a kovácsoltvas kapuk javítását vállalta fel. „Az egész szervezés kérdése volt” - mondta még Lukács Antal. Egyébként a Városi Kórházban hamarosan átadnak egy akut művese központot, erről a későbbiekben beszámolunk.

Bedohazi/KorhazKapu