Elérték céljukat a brăilai zendülők

Elérték céljukat a brăilai zendülők. A tegnapi és tegnapelőtti erőszakos megmozdulások után a mai napot sikeresnek nevezték a Brăilai Sürgősségi Kórház dolgozói.

Szasza

A tegnapi és tegnapelőtti erőszakos megmozdulások után a mai napot sikeresnek nevezték a Brăilai Sürgősségi Kórház dolgozói.

Az alkalmazottak ma kézhez kapták fizetési papírjaikat, ahonnan kiderült, hogy a bejelentett bércsökkentések közül egyiket sem alkalmazták, vagyis megkapják a teljes fizetésüket – írja a manna.ro. A keddi spontán tiltakozó megmozdulások akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy a 25 százalékos bércsökkentés mellett a brăilai önkormányzat további 25 százalékot kíván levonni a kórházi dolgozók béréből. Ennek hírére több mint kétszázan vonultak a kórház elé, ajtókat és ablakokat törtek be, legalább két személy megsérült, az őrök könnygázt vetettek be a tömeg oszlatására.

Az alkalmazottak szerint a kórházreform náluk sikertelenül ment végbe, ugyanis az önkormányzat nem volt felkészülve egy ekkora adósságokkal rendelkező intézmény kézhez kapására.Az alkalmazottak szakszervezeti vezetője elmondta: ha szükséges, minden hónapban megismétlik tiltakozó megmozdulást.

Fotó: obeiectivbr.ro