Éjjel kettőkor keltünk, hogy megnézzük, hogyan törli el a FIFA a piros lapot
Mit gondol a helyi játékvezető Balogun eltörölt lapjáról? Hogyan nézi a meccseket a polgármester, és mit vár a végjátéktól a világbajnokunk? Udvarhelyieket kérdeztünk a vébéről.
Kezdődik a világbajnokság végjátéka, már csak nyolc csapat maradt versenyben. Sokan az utóbbi idők egyik legizgalmasabb vébéjéről, sokan a kétes bírói ítéletekről, sokan pedig az Európából nézve igencsak embert próbáló, éjszakába nyúló meccsidőpontokról beszélnek. És akkor még meg sem említettük azokat a hőskölteményeket, amiket az élő legendáktól – Messitől, Mbappétól vagy éppen Haalandtól – látunk a pályán.
De mi a helyzet az udvarhelyiekkel? Nekik mitől marad emlékezetes a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, mi az, ami lenyűgözi őket, és mi az, amivel egyszerűen nem tudnak kibékülni? Olyan helyi arcokat kérdeztünk meg, akiknek valamilyen úton-módon közük van a labdarúgáshoz, és szívesen megosztják a gondolataikat.
Szakács-Paál István
polgármester például sokkal szívesebben beszélget velünk, ha fociról van szó.
„A fociról nagyon szívesen, amúgy is válaszolok, mert ilyen vagyok, de aztán, ha foci…”
– kezdi a beszélgetést a városatya, aki az egyenes kieséses szakaszt már sokkal intenzívebben követi a meccseket, ha teheti barátokkal a városi strand teraszának nagykivetítőjén.
Bár elmondása szerint kimondottan mély, személyes emlék nem fűzi egyik válogatotthoz sem, alapvetően az angol és a spanyol futball áll hozzá a legközelebb. A szimpátia mellett a visszavonuló vagy épp berobbanó generációk játéka is lenyűgözi. Az angolok keretéből például a harmincas éveiben járó Harry Kane teljesítményét emeli ki, aki szerinte kora ellenére még mindig alázattal és bombaformában játszik. A spanyoloknál ennek a szöges ellentéte nyűgözte le: a szupertehetség Lamine Yamal, aki fiatal kora dacára elképesztő számokat produkál. „Szerintem most a végjátékban még inkább bele fog húzni, és megmutatja, hogy ott van a helye a legjobbak között” – teszi hozzá.

Ha az idei torna pozitívumairól van szó, a polgármester az igazi vezéregyéniségeket és a drámai fordulatokat keresi. Bár nem vallja magát kifejezett Messi-rajongónak, azt elismeri, hogy az argentin klasszis hozzáállása lenyűgöző:
„Az, ahogy ő odaáll, ahogy beleteszi a lelkét és viszi előre a csapatot, az jelzi, hogy a futballtörténelem egy kiemelkedő egyénisége.”
Emelett az olyan drámai és kiszámíthatatlan összecsapások, nagy fordítások maradtak meg benne leginkább, mint az egyik utolsó nyolcaddöntő, amikor Argentína a mérkőzés utolsó szakaszában kétgólos hátrányból állt fel és fordította meg a mérkőzést.
A felejthetetlen emlékek mellett kritika is fogalmazódik meg benne, főleg a bírói döntések kapcsán. A polgármester szerint a videóbíró sokszor túlzottan is belenyúl a játék végkimenetélekbe, ami feszültséget szül. Míg régebben az emberek elfogadták, hogy a bíró így látta, egy hajszálon múlt a dolog, most mindenki elvárja, hogy ugyanazzal a szigorú mércével nézzék vissza a VAR-eseteket, mutat rá. Ugyancsak bosszantják a mérkőzések alatti bújtatott reklámok, különösen a közvetítésekbe iktatott kötelező ivószünetek amelyeknek a mérsékeltebb időjárás mellett szerinte sokszor nem a játékosok felfrissítése, hanem a reklámidő értékesítése az elsődleges célja.
Ami pedig a végső esélyeket illeti, Szakács-Paál István a stabilitásban hisz, így a rendkívül masszív francia válogatottat látja a legesélyesebbnek a trófea elhódítására, de az argentinok feltámadását sem zárja ki. Ha viszont a racionális tippek helyett a szívére hallgat, egyértelmű a válasz: „A nyolc talpon maradt csapat közül már Angliának drukkolok.”
Bíró Attila
Egy kicsit meglepőbb választ kapok erre a kérdésre Bíró Attila egykori válogatott magyar futsalostól – aki nyáron egy többéves kitérő után tér vissza Székelyudvarhelyre, a Városi Sportklubhoz –, ő a portugálok kiesése után Norvégiának drukkol.
A rutinos sportoló és egykori – talán egyik leendő is – udvarhelyi kapitány természetesen követi az eseményeket, bár a késő éjszakai meccsekkel óvatosan bánik.
„Van, hogy kiülünk valahova a barátokkal, és ott megnézünk egy-két esti mérkőzést. De az éjjel 2-3 órás kezdésekért én már nem nagyon szoktam felkelni, azt az időt inkább pihenéssel töltöm.”
Ami az alapvető szimpátiát illeti, ő a nemrég búcsúzó Portugáliának szurkolt, méghozzá egy egészen konkrét ikon miatt:
„Leginkább Cristiano Ronaldo miatt szurkoltam nekik. Nem feltétlenül a mostani játéka okán, mert az már nyilván nem a régi, hanem a mentalitása miatt. Az a rengeteg eredmény, amit elért, és az a munka, amit beletett, a mai napig inspiráló lehet a fiataloknak. Nem hiába van még mindig ott a világelitben, 41 évesen is.”

Szakmai szemmel nézve Attilát idén a sok meglepetéscsapat és a kiszámíthatatlan eredmények nyűgözték le leginkább, ám a játékvezetés és a technológia kapcsolata nála is kiverte a biztosítékot.
„Azt nem igazán értem, hogy ennyi VAR és szuperlassítás mellett hogyan jönnek még mindig össze ekkora bírói tévedések. Szinte minden szögből kamerával figyelik a játékosokat, a játékvezetők mégis képesek hatalmasat hibázni. Nyilván az ő dolguk sem egyszerű, de az ilyen következetlenségeket nem lehet elrejteni.”
Példaként az argentinok korábbi, Ausztria elleni meccsét hozza fel, ahol egy gól előtti szabálytalanságot elengedett a videóbíró, míg az Egyiptom elleni találkozón kísértetiesen hasonló szituációt fújtak le. Ez a fajta következetlenség számára a vb legnagyobb negatívuma.
Bár a kedvenc portugáljai már elvéreztek, a torna végjátékára van egy merész és határozott tippje: a sötét lónak kikiáltott norvégokat várja a csúcsra, akikről már a vb kezdetén azt érezte, és most is úgy látja, reális esélyeik vannak akár a torna megnyerésére is. „Van egy kiemelkedő, világklasszis csatáruk, Erling Haaland, ami rengeteget számít, de emellett maga a csapatjátékuk is elképesztően egyben van. Ha nem ők, akkor Marokkó is okozhat még nagy meglepetést” – teszi hozzá.
Tókos Csaba
Kíváncsi voltam egy olyan ember véleményére is, aki a kamerán keresztül, vizuális szempontból is éles szemmel figyeli a sportvilágot. Tókos Csabika sportfotós számára a világbajnokság nem csupán a képernyő előtt eltöltött kilencven percekről szól, hanem valami sokkal fontosabbról: a közösségről.
„2010 óta, ha az időm engedi, szinte minden meccset próbálok megnézni. Kezdetben egyedül követtem a tornákat itthon, de az utóbbi közel öt évben már meccsnézéseket szervezek a lakásomon. Számomra ez nem egy sima összeülés, hanem igazi közösségépítés: a gyerektől a nyugdíjasig mindenkit örömmel látok.”
Ha a pályán lévő kedvencekről van szó, nála nem kérdés, hogy hová húz a szív: Lionel Messi és az argentin válogatott a favorit, a spanyolok pedig szorosan ott vannak a második helyen.
„Mint ember, maga az aurája, a kitartása és az Istenbe vetett hite is magával ragad. Ő olyan játékos, akinek a futball a vérében van; rengeteget dolgozott érte, de van abban valami megmagyarázhatatlan, ahogy a labdához ér vagy ahogy lát a pályán. És az is szimpatikus, hogy nála láthatóan nem minden a pénzről szól.”
A spanyolok iránti vonzalma szintén a múltba gyökerezik: a számára felejthetetlen 2010-es vb-n az argentinok korai búcsúja után a sok barcelonás játékossal felálló spanyol válogatott nyerte meg a szívét – és akkor a trófeát is.

Annak így örülhet, hogy mindkét favoritja versenyben, nála is okoznak némi keserű szájízt a modern futball technikai újításai, amelyek szerinte kezdenek átesni a ló túloldalára.
„Lassan úgy érzem, a sok újítás megöli a játék menetét, akár magát a focit is. A sok szenzor, a mindent lekövető rendszerek miatt lassan megszólalni sem lehet a pályán. Én szeretem, ha van egy kis rafináltság a játékban, ami ad egy kis pluszt. A sok modernizálással egyre inkább egy szintre akarják hozni a csapatokat, viszont ezzel elveszik az egyéniségüket.”
A torna vizuális részével – a dizájnos mezekkel és a hatalmas stadionokkal – elégedett, bár úgy érzi, a körítésben már túlnyomó többségben vannak a reklámok. Ami viszont kifejezetten tetszik neki, az a sok gól, míg a negatív oldalon ő is a polgármester által említett ivószüneteket hozza fel: „Kicsit tördelik a játékot, nem tartom fontosnak őket. Eddig is kibírták a játékosok, most is kibírnák.”
A végjátékot illetően ő a franciákat látja a legnagyobb favoritnak, akiknek a támadójátéka szerinte „kegyetlen, gyors, jó a rugótechnikájuk, és elképesztő sebességgel mennek át védekezésből támadásba.” A tippje egy francia–angol döntő, de Bíró Attilához hasonlóan ő sem zárja ki a skandináv meglepetést: „Benne van, hogy a norvégok eljutnak a döntőig, viszont náluk picit hiányolom azt a rutint, ami egy ilyen szoros, kiélezett meccsen döntő faktor lehet.”
Bálint Attila
Hogy a kép még kerekebb legyen, a szurkolói, sportolói és fotós szempontok után érdemes benézni a kulisszák mögé, a barikád túloldalára is. Bálint Attila aktív játékvezetőként és a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület vezetőségi tagjaként érthető módon szakmai szemmel is figyeli a 2026-os tornát. Az időeltolódás és a meccsek késő esti, éjszakai időpontjai azonban nála is rányomták a bélyegüket a vb-élményre.
„Őszintén szólva a meccsek időpontjai miatt sokkal kevesebb mérkőzést néztem meg teljes egészében, mint az elmúlt vébéken. Főleg a legjobb 32 és 16 között próbáltam szelektálni. A legutóbbi spanyol–portugál volt az, amit az elejétől a végéig néztem, mert úgy gondoltam, ezt tényleg érdemes. Nagyrészt otthon követtem az eseményeket, mindössze két találkozó volt, amit kint, baráti társaságban néztem meg.”
Ha a csapatokról van szó, Attila örök favoritja az angol válogatott, de a vb-mezőny kisebb együttesekre épülő, kiegyenlített ereje is tetszett neki. Külön kiemelte a Zöld-foki-szigeteket, amelyek rendkívül szimpatikusan és elszántan futballoztak.
„A vb előtt még hajlamosak voltunk azt mondani az ilyen együttesekre, hogy csak amolyan golyófogónak jönnek, lejátszanak egy meccset, aztán mennek is haza. De most mindenki megmutatta: aki kijutott, az megérdemelten van ott. Nem volt kifejezetten gyenge csapat a tornán. Az angolok döcögnek ugyan jobbra-balra, de szerencsére van egy Harry Kane-jük, aki megoldja a helyzeteket. Most a norvégok következnek nekik, ami egy veszélyes meccs, kicsit izgulok is, nehogy Erling Haalandék okozzanak újra meglepetést.”
Játékvezetőként Attila nem mehetett el szó nélkül a torna technológiai újításai mellett sem. Ami kifejezetten tetszett neki, az az új, játékvezetői szemszöget mutató testkamerás rendszer:
„Ez egy zseniális újítás, nagyon profin néz ki a közvetítésekben. A néző is láthatja, hogy a bíró milyen közel van az eseményekhez, milyen szögből lát egy-egy fázist, gólt vagy szabálytalanságot. Ettől az ember tényleg úgy érzi, mintha ott lenne a pályán.”
A technológia túlzott térnyerése viszont már őt is aggasztja: „Lassan a játékvezetők úgy néznek ki, mint egy-egy robot, mennek is a mémek erről. Az egyik órájuk azt jelzi, gól-e vagy sem, a másik méri az időt, kicsit túl van ez tolva. És a VAR hiányosságai, a következetlenségek így is megmaradtak.”

A vb egyik negatívumaként egy konkrét nemzetközi fegyelmi döntést is felhozott, amelyet épp hosszasan elemeztek a helyi focis berkekben, lényegében a szövetséggel, mégpedig az amerikai válogatott csatárának, Folarin Balogunnak az esetét, akinek a piros lapját a FIFA bizottsága utólag – érthetetlen módon – eltörölte.
„Gianni Infantino azzal védekezett, hogy ezt egy független bizottság döntötte el a szabályzat alapján. Nálunk, a megyei egyesületnél is bizottság dönt az eltiltásokról, de olyan szabályzatról, ami egy teljesen jogos, egyértelmű piros lapot utólag így eltöröl, én nem tudok, hogy létezne a labdarúgásban” – mondja. Szerinte ez nemcsak a játékvezetői döntés semmibe vétele, hanem egy olyan precedenst teremtettek, ami után megindul a lavina: most már az UEFA-szinten több európai ország is kéri a lapjaik visszavonását, a franciák például Olise sárgáját akarják töröltetni, az angolok Quansah pirosát. „Nem lett jó vége ennek a történetnek” – mondja.
Ami a végső kimenetelt illeti, Attila a legjobb négy közé az angolok mellé egy argentin–spanyol–francia triót vár. „A szívem szerint azt szeretném, ha az angolok húznák be, mert itt lenne már az ideje, hogy világbajnokok legyenek. De ha reális akarok lenni, a legjobb formában a franciákat látom. Úgy mennek, mint a gyorsvonat, valószínűleg ők lesznek a világbajnokok” – zárja gondolatait a játékvezető.
Gagiu Zsolt
A főszervezői és a közösségi vonalat erősíti az udvarhelyi minifoci-élet és a helyi sportközösség egyik legismertebb motorja, Gagiu Zsolt „Jimmy” is, akinél a világbajnokság szintén családi és baráti esemény – még akkor is, ha az észak-amerikai időpontok miatt olykor extrém módon kell logisztikázni.
„Ha az időpont emberi, akkor általában összeülünk a barátokkal a Zseb teraszán, kitesszük a tévét, és sörözés mellett közösen nézzük a meccseket. Ha nem, olyankor felhúzzuk az órát, és kelünk fel meccset nézni. A fiam, Milán most már visszament Csíkszeredába, mert elkezdődtek az edzései az FK-nál, de addig a legtöbb éjszakai meccsre együtt keltünk fel” – meséli az éjszakai műszakokról.
Bár ő nagy olasz-szurkoló, a Squadra Azzurra távollétében idén ő is az argentinok felé fordult, de nem a megszokott okokból. „Nagyon tetszik az argentin csapat, pontosabban az, ahogy Lionel Scaloni szövetségi kapitány összerakta őket. Olyan jó, igazi csapathangulat árad belőlük. És Lionel Messi játéka is lenyűgöz: sosem voltam az a tipikus Messi-rajongó, de az, ahogy még most, 39 évesen is játszik ezen a tornán, és ahogy a csapat működik vele, ahogy tisztelik őt, az engem is teljesen elvarázsolt.”
Emellett a franciák és a spanyolok játéka is imponál neki: a francia válogatottból Mbappé, Olise, Dembélé, Barcola és Doué elképesztő támadópotenciálját emeli ki.

A torna legnagyobb pozitívumaként a kisebb, egzotikus válogatottak szereplését hozza fel, amelyek igazi színt hoztak a 48 csapatosra duzzasztott mezőnybe. „Kifejezetten tetszett a portugál–horvát meccs, de számomra az abszolút csúcs a Zöld-foki-szigetek csapata volt, élükön a 41 éves kapussal, Vozinhával, de említhetném Curaçao gárdáját is. Nagyon szerethetőek voltak, jó színt adtak az egész világbajnokságnak, azóta is követjük a játékosaikat. Jó látni, hogy a kisebb csapatok is képesek meglepetést okozni.”
A másik nagy pozitívum nála a sztárok motiváltsága: „Valahogy az amerikai légkör teszi, vagy nem tudom, de nem érzem a kiégést a játékosokon, mint az elmúlt világversenyeken. Harry Kane, Bellingham, Haaland, Mbappe, a sztárok idén kifejezetten jól és elszántan játszanak.”
A negatív oldalon nála is az összevissza meccsidőpontok állnak, de sportvezetőként egy komolyabb sportszakmai igazságtalanságra is rámutat:
„A kvóták elosztása. Látjuk, hogy a legjobb nyolc között most is hat európai csapat van, ehhez képest Európának szerintem méltatlanul kevés helyet osztottak ebből a 48-as mezőnyből. Ha több európai csapat juthatott volna ki, minőségileg még ennél is jobb lenne a vb.”
Ami a végkimenetelt illeti, Jimmy a szíve szerint az argentinoknak szurkol, de a realitást nézve úgy érzi, nem ők emelhetik magasba a trófeát a végén. „Szeretném, ha Argentína nyerne, de úgy látom, hogy a spanyol–francia kettősből fog kikerülni a világbajnok. Jelenleg ez a két legerősebb keret a mezőnyben” – zárja a tippelést a „minifocipápa”.
Györgydeák Apor
A székelyudvarhelyi körképet stílszerűen a világ legtetejéről zárjuk: a Góbék Teqball Team regnáló világbajnoka, Györgydeák Apor számára a labdarúgás nagyon sokáig az élete szerves része volt, így nem csoda, hogy a mai napig szorosan és óriási szakmai alázattal figyeli a sportág legfontosabb eseményét. Az észak-amerikai időzóna miatti logisztikát ő teljesen egyedi módon kezdte meg.
„A világbajnokság kezdetén éppen Kínában voltunk egy nemzetközi versenyen, így az első meccseket onnan, Ázsiából követtem. Amelyik mérkőzés időben belefért a sűrű programunkba – ott főleg a reggeli közvetítések –, azokat meg is néztem. Amióta hazatértem Udvarhelyre, általában otthon nézzük a meccseket a barátnőmmel, igazi közös esti program lett nálunk a vb-végjáték, amit pedig elmulasztok, azt másnap reggel az összefoglalókból azonnal pótolom” – avat be a részletekbe a világbajnok.
Ha példaképekről van szó, Apornál – Bíró Attilához hasonlóan – egyértelműen Cristiano Ronaldo a viszonyítási pont, akinek a mentalitásából a saját sportolói karrierjéhez is rengeteg erőt merít.
„Gyerekkorom óta ő a kedvenc játékosom, és nemcsak a pályán nyújtott zsenialitása, hanem a sporthoz való hozzáállása miatt is. Az a munkamorál, kitartás, fegyelem és elnyűhetetlen győzni akarás, ami az egész karrierjét jellemzi, számomra is hatalmas inspiráció. Mindig arra törekedett, hogy a legjobb legyen, és ezért nap mint nap kőkeményen megdolgozott – ez a profi szemlélet hozzám is rendkívül közel áll. Természetesen a portugáloknak szurkoltam, és bár egy kiélezett meccsen búcsúztak, Ronaldo pályafutása számomra továbbra is példaértékű.”
Világklasszis teqballosként Apor kifejezetten értékeli a torna show-elemeit és a kiegyenlített erőviszonyokat, ám a technológia következetlensége nála sem talált kaput.

„Ami különösen tetszik, az a mérkőzések előtti bevonulás új formája, ami rendkívül látványos és különleges hangulatot teremt a telt házas stadionokban. Sportolóként pedig kifejezetten élvezem, hogy ma már nincsenek lefutott meccsek: a kisebb válogatottak is bátran futballoznak, bárki képes meglepetést okozni, és a kapusok is elképesztő, döntő formát fognak ki. Ami viszont kevésbé tetszik, az a VAR használata. Nem magával a technológiával van a baj, hanem azzal, hogy kísértetiesen hasonló szituációkat sokszor teljesen máshogy ítélnek meg a videóbíró mögött, ami következetlennek hat. Emellett a sűrű versenynaptár miatt néhány játékoson már nagyon érezhető a fáradtság, így sajnos nem mindig azt a top színvonalat látjuk, amire valójában képesek lennének.”
A végjátékot illetően a teqball-világbajnok úgy látja, hogy ha összejön a spanyol–francia elődöntő, abból a csatából fog kikerülni a végső győztes is.
„Mindkét válogatott brutálisan erős kerettel rendelkezik, tele olyan egyéniségekkel, akik egy villanással képesek eldönteni egy meccset. A spanyolok labdabirtoklásra épülő technikás játéka, és a franciák gyors, fizikális futballja is lenyűgöző. Én magam a spanyoloknak drukkolok, mert nagyon meggyőzőek, de bízom benne, hogy a norvég válogatott képes lesz még egy kellemes meglepetést okozni a végjátékban, mert jó lenne egy olyan csapatot látni a csúcson, akire a torna előtt kevesebben számítottak” – zárja a gondolatait Györgydeák Apor.