Egy nadrág története, ami eltűnt a Sameday süllyesztőjében

Már tavaly óta keresi az utat a cél felé, sok más csomaggal együtt. A Sameday pedig néha meg sem hallja a panaszokat.

Egy nadrág története, ami eltűnt a Sameday süllyesztőjében
A fotó forrása: Sameday Facebook-oldala.

Nem utálom a Sameday-t, sőt. Imádtam, amikor bevezették az Easybox-okat, végre nem kellett azon agyalni, hogy hol leszek majd pár nap múlva, amikor épp a csomagom megérkezik. De a box-ot leszámítva is jók a tapasztalataim, a futárok mindig kedvesek voltak velem, ha épp nem voltam otthon, segítettek megoldani a helyzetet.

Talán ezért is esett rosszul az eset, ami egy hónapja történt – pontosabban még most is történik – velem. 

Tavaly megvette valaki az egyik nadrágom Vinteden, be is tettem az Easybox-ba a két ünnep között. Ezután jött a csavar.

Amikor hív a futár: nem találják

Pár nap múlva azzal hívott fel a futárszolgálat egyik helyi munkatársa, hogy nem találják a csomagot, de még keresik, és feltett pár rá vonatkozó kérdést: mekkora, mekkora összegű dolog van benne, ilyesmik. Furcsa volt, de az ünnepek alatt nem akartam emiatt idegeskedni. Megírtam a vevőnek, hogy mit mondott a futár, tudjon róla ő is.

Két nap múlva megint hívott a futár, hogy nem találták meg a csomagot. Ekkor megkérdezte megint, hogy mekkora volt a csomag értéke, és azt mondta, hogy kifizetik majd nekem, pár nap múlva hívni fognak és találkozzunk. Egyértelműen nem tűnt hivatalosnak a dolog, de úgy voltam vele, hogy rendben. Pontosan azért, mert eddig nem volt negatív tapasztalatom a társasággal, tudtam, hogy nekik az ünnepek környéke nehéz időszak, próbáltam megértő lenni.

Ez is érdekelhet:

Hülyének néz minket az Orange
Másfélszer annyi pénzért akarnak háromszor kevesebb netet adni, és küldik a boldog levelet, hogy több és gyorsabb lesz. Csucsút.

Az is megfordult a fejemben, hogy talán a helyi munkatárs hibázott valamit, és azért akarja kettőnk között intézni a dolgot, mert nem szeretné, ha a főnökei megtudnák. Ezzel is úgy voltam, hogy fogjuk rá, okés. Emberek vagyunk, tévedünk. Aztán nem hívtak.

Én sem kerestem, mert nagyjából egyidőben a második hívással, a Vinteden megváltozott a csomagom állapota, azt mutatta, elkezdődött a visszaküldése. Gondoltam, azért nem hívott a futár, mert mégis megtalálták, a vevővel még arról egyezkedtünk, hogy majd újraküldöm. De csak nem jött.

Ez is érdekelhet:

A város, ahol a szart is aranyáron adják
Csak itt van olyan, hogy az agyonhasznált aksis behajtót vagy a kopott talpú futócipőt drágábban adják, mint az újat a boltban.

A lány, akinek küldtem volna a csomagot, egyik nap azt írta nekem, hogy felvette a kapcsolatot a Sameday-jel, küldött egy képernyőfotót a válaszról, amiben azt írták, hogy „visszaküldték Önnek” (ez furcsa megfogalmazás volt, nem neki, nekem tudták volna visszaküldeni). A lány még hozzátette, úgy tudja a csomag Bukarestben van, így arra gondoltam, hogy az ímélben csak rosszul fogalmaztak, mégis hozzá megy a csomag.

A lány mesélt arról is, hogy úgy hallotta, másoknak is hasonló problémái vannak. Így próbáltunk türelmesek lenni. De a következő napokban már nem tudta elérni a Sameday-t. Január 20-án én is kitöltöttem a weboldalukon egy űrlapot, erre a levelemre azóta sem kaptam választ. 

Se pénz, se nadrág

Úgy döntöttem, hogy adok nekik még egy esélyt, annak ellenére, hogy már február 3-a volt, és konkrétan semmit nem tudtunk a csomagról. A pénzt a vevőtől levonták, de nadrágot nem kapott. Nekem sem érkezett meg sem a pénz, sem a nadrág. 

A weboldaluk szerint három módszerrel lehet elérni őket: telefonon, a már említett űrlappal és egy Sammy nevű chattbottal is lehet beszélgetni. Gondoltam, ezúttal megnézem, mit mond a chatbot. Ekkor derült ki, hogy a csomagom AWB kódja már nem is érvényes. Ennyit Sammy-ről. Megijedtem, hogy akkor az űrlapot sem fogom tudni kitölteni többé – mert ott is kérik természetesen az AWB-t –, gyorsan megfogalmaztam ismét a problémám. Itt nem dobta vissza az AWB-t, elküldte. Meglepetésemre ezúttal pár órán belül válaszoltak is. Reménykedni kezdtem, hogy csak megoldódik végül a probléma. 

De a megfogalmazás ellentmondásosnak, furcsának tűnt. Azt írták, hogy a rendszerük szerint a csomagot „kézbesítették a lakcímre”, de igazolást kértek a csomag visszaküldéséről. Ezután írtam még egy ímélt, amiben arra kértem őket, küldjenek egy dokumentumot, ami igazolja, hogy valóban visszaérkezett a csomag, vagy ha elveszett, esetleg az úton van vissza felém, akkor erről is adjanak egy hivatalos tájékoztatást, hogy tudjam azt igazolni a Vinted felé. Ugyanakkor írtam az esetről a Vintednek is, hátha ők tudnak bármiféle nyomást gyakorolni a Sameday-re. 

Gondoltam, írok a Sameday-nek Facebookon is. Hátha. Ahogy ráléptem a Facebook-oldalukra, akkor jött csak az igazi csavar a történetben. 

Amit a Sameday nem mond el neked, de a Facebook-kommentek igen