Egy felnövéstörténet új fejezete: a lekvárfőzés

Úgy hiszem, sokféle jele van annak, hogy az ember felnőtt, és egyik sem az, hogy betöltötte a 18-at. Vannak egyértelműbb mérföldkövek, mint hogy különköltözik a szüleitől, munkát vállal, családot alapít. Aztán vannak kevésbé látványosak, mégis rendre utolér miattuk a felismerés: ez már ilyen felnőtt dolog.

Ilyen háztartási eszközöket kapni születésnapra meg karácsonyra, örülni annak, hogy épp le van árazva a Lidlben a csirkemell, és takarítási praktikákról beszélgetni a barátainkkal.

Most volt szerencsém egy újabb mérföldkőhöz érni: életemben először lekvárt főztem.

Ne nevess, ez komoly dolog!

A lekvár gyerekként egy misztikum, a kamrában kifogyhatatlannak tűnik, és mindent jobbá tesz: kenyeret, palacsintát, süteményt, tejbegrízt, puliszkát. Aztán idővel feltűnik, hogy nem varázslat útján kerül a kamra polcára, hanem a szülők, nagyszülők fáradságos munkája az ára. Az ügyesebb csemeték aztán még be is segítenek, én is végigasszisztáltam jó pár befőzést, de mindenki tudja, hogy magunkra maradni ezzel a feladattal egy teljesen másik szint.

Már ott elkezdődtek a bonyodalmak, hogy nem figyeltem a gyümölcs szezonjára, így szinte lecsúsztam az olcsó eperről a nyár elején. Végül – hála anyunak érte – időben lett eprem, és tapasztalt segítségem is az elkészítéséhez.

Pár napja viszont befutott az ajánlat, ha érdekel, szedjük le, és miénk jó pár bokornyi feketeribizli. Nem tudom, ti hogy vagytok ezekkel a kis fekete bogyókkal, de nekem mindig az jut róluk eszembe, hogy nagymamám diktálta belénk a belőle készült szirupot, mert egészséges. De szirupot nem akartunk belőle, mert sanszos, hogy mi is nagyszülőként még ugyanezt a főzetet kínálgatnánk az unokáinknak.

Legyen belőle lekvár – döntöttük el, aztán pörgött a Google meg a ChatGPT keresője, és hamar jött az ötlet: vegyíteni kell valamivel, hogy ne legyen túl intenzív feketeribizli íze a főzetnek.

Tippek kezdőknek

Aztán már csak azon kaptam magam, hogy a konyhában állok 4,4 kiló bogyó fölött, és vakargatom a fejem, hogy mire vállalkoztam. Nem túl sok az esélye, de ha mégis hasonló cipőben járó, nagyon tapasztalatlan lekvárfőző lennél, mint én, akinek kevésbé türelmes az anyukája, mint az enyém, akit naponta négyszer-ötször is zaklattam a kérdéseimmel, végigvezetlek a feketeribizli–körtelekvár-főzés varázslatán.

Mindenekelőtt, ha módodban áll, kérd kölcsön a rokonságból valakinek a nagy vájlingját és a lekvár- vagy zakuszkafőző fazekát, mert a hétköznapi edénykék kismiskák erre a feladatra.

Ha az edény megvan, jöhet az időzítés: a hét vége felé időzítsd a programot. Ne pont hétvégére, de mondjuk péntek délután fogj neki, és akkor talán szombat estére vagy vasárnap reggelre kész leszel.

De lássuk a procedúrát: a ribizliket szedegesd le a fürtökről, és alaposan mosd át. Innen mehet egy jó nagy fazékba, amiből kavargatás közben nem potyog ki – mert kavargatni kell, méghozzá lecukrozva. Én 1 kilogramm gyümölcs–400 gramm cukor aránnyal dolgoztam, mert a ribizli savanyú, de más gyümölcsnél anyukám szerint elég a kilogrammonkénti 300 gramm is. A gyümölcs mennyiségéhez kimért cukrot egyszerűen szórd rá, és kavard bele a tiszta gyümölcsbe, majd takard le, és egy egész éjszakát hagyd pihenni. Ennek a folyamatnak az a célja, hogy a ribizli levet eresszen, mivel másnap át kell passzírozni.

A kénköves passzírozás kínja

Na már most, ez a pont kihagyható nyűg és nehézség, ha téged nem zavar a sok mag meg a ribizli kis bajsza. De engem zavart, szóval egy jó éjszakányi–napnyi cukrozott gyümölcsöt próbáltam átpaszírozni. Azt tanácsolom, hogy egy krumplitörővel nyomkodd meg egy kicsit a gyümölcsöt a passzírozás előtt, hogy ne kelljen vért izzadnod, míg átmegy a szűrőn a cucc.

Ezt csak csendben mondom, hogy anyu ne hallja, de ha nem akarsz hat edényt összekenni, és vagy háromszor ugyanazt a gyümölcsöt újra meg újra átpaszírozni, hogy minél kevesebb legyen a veszteség, engedd bele a botmixert a fazékba. Komolyan. Anyu szerint az a magokat is ledarálja, és akkor átmennek a szűrőn. Szerintem ennél drágább az időm, szóval a végén egy kis vízzel – tényleg csak kicsivel, mert minél többet teszel bele, annál többet kell főzni – átbotmixereztem, aztán leszűrtem.

A szép sötétlila lötyünk mehet a lekvárfőzős fazékba a vegyítésre szánt gyümölccsel együtt. Ez esetünkben négy kiló megpucolt és felkockázott körte volt, de a ChatGPT szerint passzol hozzá a málna is (persze hogy passzol, csak akkor a lekvárod borkányonkénti ára az arany grammonkénti árával fog vetekedni).

Pörög a gázóra

Jöhet a maratoni főzés és kavargatás – ezt vedd komolyan, mert nekünk kicsit odakapott, és már minden konyhai, kémiai és építőipari eszközt kipróbáltunk, hogy kijöjjön az edény aljáról a leragadt cucc.

Nekem első este másfél órát főtt a lekvárom. Ekkor már jó késő volt, szóval lezártam éjszakára. A tapasztalt anyukám szerint, ha egyszer felfőtt a lekvár, nyugodtan meg lehet szakítani a folyamatot, és másnap újra begyújtani alá. Ha egyszer felfőtt, utána már nem tud megromlani, csak mindenképpen takard le éjszakára, nehogy valami belemásszon vagy beleessen.

Másnap délelőtt kilenctől délután egy óráig főztük a lekvárt. Itt megoszlanak a magyarázatok, hogy a vizet főzzük-e ki belőle, vagy a gyümölcsből a pektin szabadul fel, de a cél ugyanaz: a lekvár besűrűsödjön. Én időközben még hozzáadtam nagyjából 300–400 gramm cukrot, ami megmaradt a tasakban a gyümölcs lecukrozásakor.

Amikor már kezd gyanús lenni, hogy elkészült, vegyél ki belőle valahova egy-két kiskanálnyit, hogy meglásd, kihűlés közben mennyit sűrűsödik. Jó tanács: a párodra szólj rá, hogy az nem kóstoló, mert mire megtudnád, hogy áll a dolog, megeszi – párkapcsolati tesztnek sem utolsó projekt.

Ugye nem felejtesz el közben kavargatni?

Na szóval, ha elég stabil kezd lenni a lekvárod, mosd ki a borkányaidat (ha papírcímkések, azokat is szedd le róluk), majd a még nedvesen egy tepsire állítva tedd be őket a hideg sütőbe. Ezután kapcsold be a sütőt, és fertőtlenítsd ki az üvegeket. Ez nekem 180 Celsius-fokon olyan 10–15 perc volt. Anyukám szerint ezt onnan lehet tudni, hogy már nem vízcseppesek. Közben egy tiszta konyharuhával töröld szárazra a fedőket.

A sütőből kivett borkányokba egyenesen mehet a forró lekvár. Nagyon-nagyon vigyázz a kezedre, mert a pokol jeges verem a borkányok hőmérsékletéhez képest. Amint mindegyik megtelt (ehhez egy széles szájú tölcsér és egy kisebb merőkanál csodás eszköz), egy késhegynyi szalicilt billents a lekvár tetejére. Tényleg csak késhegynyit, és ezt majd, amikor megkezded a lekvárt, dobd ki a tetejéről. A lekvárokra még forrón mehet a tetejük. Anyukám szerint ilyenkor a hő hatására behúzza a tetőt a lekvár, és a következő évszázadig is eláll a főzet, ha kellően tiszta volt a borkány.

A lezárt lekvárokat még melegen dunsztba kell tenni. Ez annyit tesz, hogy előveszel egy nem sajnált pokrócot, arra a lekvárokat, majd jól betakarod őket. Egész addig, amíg kihűlnek – ez körülbelül egy-két nap –, ott kell maradniuk, aztán mehetnek a kamra polcára.

Ha ez nem elég az izgalomból

Persze könnyítheted a dolgod: nem muszáj leszűrni a gyümölcsöt, és ennyit főzni sem, lehet használni dzsemfixet, mert azzal tizedennyi munkád sem lesz. Akkor viszont a befőzőpor csomagolásán lévő lépéseket kövesd.

Ha olyan vagy, mint mi, akkor csak vedd meg a befőzőport, és vagy fél órán át vacillálj felette, hogy kell-e bele, majd hagyd az egészet a francba, és maradj az eredeti, dzsemfix nélküli tervnél. Meg ugye egy kicsit kapasd is oda, hogy legyen mit a lekvárfőzés romjainak eltakarítása után még két napig vakargatnod.

De megéri, emberek!

Lett 13 befőttesüvegnyi nagyon finom feketeribizli–körte lekvárunk, amivel büszkélkedhetek a családi chatben a rokonságnak: hogy bizony felnőttem, már lekvárt is tudok főzni.

Ugyanitt szeretném jelezni, már tudom, mi lesz a következő fok a felnőttkorom létráján. A töltelékes káposzta. A névnapomra kaptam hozzá egy helyes kis kuktát is, de egyelőre csak gúnyosan kacsint rám, hogy ez sem lesz ám gyerekjáték.