Dísznövények a Küküllő parton

Dísznövények a Kükküllő parton, A Tavaszi Expo után és a Hagyományos mesterségek utcájának megnyitója előtt ünnepélyesen kitárták a Kükküllő parti Dísznövények kiállításának és vásárának kapuit.

_5131191

A Küküllő parti Dísznövények kiállítása és vására ma déltől fogadja a vásárlókat, bámészkodókat..
Az ASSA kft. ügyvezetőjétől, Krébecz Józseftől megtudtuk, hogy Székelyudvarhelyen ez a harmadik dísznövény kiállítás, viszont Magyarországon már 2002-től rendezik a növényekkel és kertészettel kapcsolatos expót. „Elsőként magyarországi kiállítókra építettünk, idén azonban sokkal több székelyföldi kiállító van jelen.” – fogalmazott a főszervező.

_5131189

Erre az eseményre is csakúgy mint a Hagyományos mesterségek utcájába naponta 10 és 19 óra között várják az érdeklődőket. A felállított színpadon egyébként kulturális programok is színesítik a kínálatot, valamint dísznövények széles kínálata és a hozzájuk tartozó kellékek hada sorakozott fel a Városi parkban.  

Bedohazi/disznovenyek