Diákpolgármestert avattak
Diákpolgármestert avattak. Leköszönt a régi, majd új diákpolgármester lépett a színre az Ifi házban XVIII. Diáknapok szombati vetélkedője után.

Leköszönt a régi, majd új diákpolgármester lépett a színre az Ifi házban XVIII. Diáknapok szombati vetélkedője után.
Nem túl népes, de annál lelkesebb nézősereg előtt, amolyan családi hangulatban kezdődött a diákpolgármester-jelöltek és kampányfőnökeik megméretetése. Bemutatták a zsűrit, aki a vetélkedők sorsáról döntött. Az elbíráló bizottságban helyet kapott a leköszönő diákpolgármester, Józsa Levente, a Digital 3 televízió műsorvezetője, Baloga Tamás Erika, a Tomcsa Sándor Színház színésznője, Fincziski Andrea, a MÜTF-ös Veres Hanga és az UFF elnöke Jakab Attila.

ZsűriÚgy, ahogy illik a mára már ex-diákpolgármesteré vált Józsa Levente megtartotta leköszönő beszédét, amelyben a vicces értékelés mellett elmondta, hogy mit valósított meg ő és csapata mandátuma, azaz az eltelt egy év alatt. Itt kiemelte a focibajnokságot, melyen nyolc középiskolából hét vett részt. „Eléggé megszedtük magunkat így átadom a stafétát” – jegyezte meg, aztán indult a jelöltek viadala.

Refi, EszméletlenekMint ismert öt középiskola csapata megfeszített munkával próbálta elhódítani a szavazatokat és persze a polgármesteri címet az elmúlt napokban a XVIII. Diáknapok rendezvényein, mert nem csak a szavazás, hanem a kampányszereplés, a heti tevékenység és a vetélkedő is beleszámított a pontozásba, mindegyik 25 százalékban.

Peda, H.P. (Honfoglaló Pedások)A vetélkedő első felvonásában egy előadást láthattunk a résztvevőktől, a refisek, az Eszméletlenek szóban ismertették céljaikat, a Honfoglaló Pedások egyik ígéretüket betartva szarvasbőgésre invitálták a nézőket. Bőgött is rendesen a patás állat. A pallósok, avagy a Székely Watt (Swatt) rajtaütéssel „kedveskedtek”, a Kospital pedig egy Manyika Show-al rukkolt elő, melyen megismerkedhetünk Pum Pállal és Iza Bélával. Az ötödik csapat a Gimstones volt, akik a rajzfilmsorozathoz hűen rímekbe szedve beszéltek: „hogy ne legyen bibi nyerjen a Gimi.”

Palló, SWATT (Székely Watt)A következő próbán igencsak megszenvedtek a bársonyszékre áhítozók, hiszen japán szövegű zenét kellett volna énekelni. A felírat persze fonetikus volt, de így sem bizonyult ez egyszerű feladatnak. Azt hiszem ezt azért a közönség nem nagyon bánta. Meggyőzés volt a következő feladat, ami szintén nem az egyszerűek közé tartozott. „Egy jó politikus életének része az improvizáció” – mondta a műsorvezető, majd mindenki megküzdött a neki kiosztott feladattal. A pedások részeg rockerekkel találták szembe magukat, a pallósok arab terroristákat kellett meggyőzniük, a kósosok megvadult Mikulásoknak kellett volna tetszelegniük, sajnos a Veresegyházi Asszonykórust sem tudták rábírni a refisek a voksra. Talán a gimiseknek volt a legnehezebb dolguk, hiszen ők menstruáló nőket kellett rábeszélniük, hogy szavazzanak rájuk.

Gimi, GimstonesHa már fiatal politikusokról van szó akkor egy testhezálló próbán is helyt kellett állni, magyarul nyalni kellett. A jelölt feküdt, a kampányfőnök tette a dolgát – benyalt, na nem a szó szoros értelmében, hanem tejszínes palacsintát falatozott „főnöke” hasáról. Munkánk gyümölcse címre keresztelték a soron következő feladatot, amelyben szintén az ügyességüket bizonyíthatták a diákok: hátulról pumpálták a jelöltek a kampányfőnökök lába közé helyezett lufit, melyre a kutyába lement ifjoncok szavakat kellett írjanak. Aztán eljött az utolsó próba is, amikor ellenkampányba fogtak a résztvevők. Arról kellett meggyőzni a közönséget, hogy miért nem kellene rájuk voksolni. Az eredményhirdetés előtt saját videókat, kampányfilmeket vetítettek.

Kós, KospitalA vetélkedőt a Gimi nyerte, második lett a Palló, őket követte a Peda, majd a Kós a negyedik helyre állhatott a pontok szerint és a Refi az ötödikre. Ez a rangsor, azonban nem jelentette a végső sorrendet, hiszen 25 százalékban számított a kampányszereplés, 25-ben a heti tevékenység, szintén 25-ben a szavazás eredménye és persze ugyanennyiben a vetélkedőn elért helyezés. Nem volt semmi bibi, így hát nyert a Gimi, ahogyan ezt a nyertesek – Lörincz Árpád jelölt és András Tamás kampányfőnök – mondhatták volna.

Új és régi diákpolgármesterA XVIII. Diáknapok győztese tehát a Tamási Áron Gimnázium csapata lett, így ők kapták a stafétát, jelen esetben stafétákat, hiszen idéntől nem csak diákpolgármesteri nyakkendő, hanem kalap díszíti a győztest. Egy évük van a győzteseknek, hogy bizonyítsák ők voltak a legjobbak a kampány alatt. Egy év múlva majd kiderül kinek adják át a megtisztelő státuszt a diákelőljárók.
A diákpolgármester-vetélkedőről készült képeket ide kattintva találják meg.