Begurul városunkba a Marosvásárhelyi rádió
Begurul városunkba a Marosvásárhelyi rádió. A Gurul a rádió 2010-es, két keréken kerekező karavánja idén szombaton, május 29-én a délutáni órákban - a tervezett program szerint délután fél négy és fél öt között - ejti útba városunkat.

A Gurul a rádió 2010-es, két keréken kerekező karavánja idén szombaton, május 29-én a délutáni órákban - a tervezett program szerint délután fél négy és fél öt között - ejti útba városunkat.
Visszatérő vendége városunknak a Marosvásárhelyi rádió kerékpáros karavánja. Az igényesen szerkesztett, román és magyar nyelvű műsorai miatt nem csak a szűkebb pátriájában, Maros megyében, de szélesebb adáskörzetében, Hargita, Kovászna, Szeben és Brassó megyében is igen népszerű rádió munkatársai tízedik alkalommal pattannak két kerékre és kerítenek sort a hallgatókkal való személyes találkozásra.

Tavaly így gurultak be a városházáraA rádiósok csapata ezúttal tíz napos, a rádiót és a környezetbarát közlekedést is népszerűsítő bringázással ünnepli meg a jubileumi évfordulót. A Gurul a rádió kerékpáros karaván csütörtökön, azaz május 27-én indul Marosvásárhelyről és 600-nál is több kilométernyi „tekerés” után, június 5-én érkezik vissza a rajt helyszínére.