Balesetes, verekedős hét volt

Tizenöten sérültek meg tizenhárom autóbalesetben, tizenhét testi sértéshez kellett mentőt hívni.

mento

Tizenöten sérültek meg tizenhárom autóbalesetben, tizenhét testi sértéshez kellett mentőt hívni.

A Hargita Megyei Mentőszolgálat múlt heti (augusztus 20-augusztus 26) statisztikája szerint agyvérzéssel tizenhat, szívinfarktussal kilenc, más szívproblémával pedig tizennégy személyt vitt el a mentő. Tizennyolcan csonttörés miatt kerültek mentőbe, magas vérnyomással pedig huszonkilencen. Tizenhét testi sértés volt, lázas állapotban tizennégyen kerültek kórházba. Összesen tizenhárom közlekedési baleset történt, ezekből tizenöt sérültet vittek el a különböző helyszínekről a mentőautók.

Kómás állapotban tizenkettő, pillanatnyi elmezavarban szenvedő személy pedig összesen tizenhat került a mentősök keze alá. Négyen rángógörccsel kerültek mentőbe, hasmenéssel huszonkét embert vitt el a mentő, tizenhetet pedig légzéselégtelenség miatt. Tizenhárom allergiás reakciót is regisztráltak, huszonöt ájulást és hat mérgezést – utóbbiaknál két esetben gyógyszer-, egyszer pedig élelmiszermérgezésről volt szó. Három kutyaharapás is volt.