Országos
Továbbra is egymillió nyugdíjas él mélyszegénységben
Hiába az emelés, a legtöbb nyugdíjasnak ez sem segített.
Országos
Hiába az emelés, a legtöbb nyugdíjasnak ez sem segített.
Itthon
Ahol szükséges csúszásgátló anyagot szórnak az országutakra, de azért kérnek, hogy vezess óvatosan.
Itthon
Ha nem akarsz bosszankodni a forgalomkorlátozás miatt.
Gazdaság
Közel háromszáz diákot készített fel a gazdasági versenyre.
Országos
A PayU GPO Románia közölte a statisztikáit.
Itthon
Új, lakónegyedi ökoszigetek veszik át a helyüket, az első fázisban huszonhárom.
Országos
Egyesek stressz csökkentésére használják, mások a magánéletük védik ezzel.
Itthon
Értesítenek, hogy új időpontot kell foglalni.
Országos
Járulékfizetés nélkül jogosultak egészségbiztosításra a kiskorúak, a tanulók, az egyetemisták és a katonai képzésben részt vevők.
Itthon
Két nap, hat helyszín és több mint harminc program.
Kultúra
Szimfonikus hangversennyel és zongoraesttel készülnek.
Itthon
Az elmúlt évhez hasonlóan, idén is négy taggal szeretné bővíteni csapatát az egyesület.