Restaurálják a Székely Támadt várat
Restaurálják a Székely Támadt várat. A 2010-es Nemzeti Restaurálási Programba városunk egyik szimbóluma, a Székely Támadt Vár is bekerült.
Restaurálják a Székely Támadt várat. A 2010-es Nemzeti Restaurálási Programba városunk egyik szimbóluma, a Székely Támadt Vár is bekerült.
Tűzifa-támogatás. A polgármesteri hivatal értesíti az igénylőket, hogy felvehetik a támogatásokat.
Egy RMDSZ, két ülés, két elnök két elnökség? Tegnap tartották 18 órától a választmányi illetve 19 órától a tisztújító gyűléseket a városi szervezetben.
Működik a toronyóra. Városunk központjában a szemfülesebb járókellők láthatták, hogy a belvárosi református templom tornyán elhelyezett óra a pontos időt mutatja.
Sikerrel zárult a Civitas Alapítvány támogatási programja. A székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány sikerrel zárta az a pályázati programját, amely udvarhelyszéki szervezeteknek szólt.
Mégsem kell vállalkozás a kistermelőknek. Mihail Dumitru, mezőgazdasági miniszter tegnap jelentette be a hírt, miszerint továbbra sem kell bejegyzett céget működtessenek a piacon áruikat értékesítő őstermelőknek.
XVII. Odif - Országos Diákszínjátszó FesztiválHétvégén 12 diákszínjátszó csoport részvételével szervezik városunkban a kétnapos rendezvényt.
Táncreakció és a Tánc Tavasza. 28 éve, április 29-én ülik a Tánc Világnapját, ebből az alkalomból a flamencoval ismerkedhetnek az érdeklődők az Udvarhely Táncműhelynél.
RMDSZ: két ülés egy napon. A városi szervezet Grünstein Szabolcs elnök összehívására választmányi, illetve Dr. Fehér István, megbízott elnök invitálására tisztújító gyűlésre készül.
Filmek kedden. Szomorú vasárnap és Ábel a rengetegben a mai filmes kínálat, előbbit a könyvtárban, utóbbit a helyi televízióban láthatják.
Tovább áll a „Nyelvet öltünk” busz. Ma 16 órakor csukódtak az ajtók, avagy zárta kapuit a Petőfi Sándor Múzeum utazó kiállítása, amelynek következő állomása Csíkszereda.
Bajban a kistermelők? A minap az Agrostar Szövetség elnöke, Ştefan Niculaie kijelentette, hogy a kistermelők hétfőtől csak engedélyezett természetes személyként árusíthatnak a piacon, vagy ha kiváltották a családi vállalkozást tanúsító igazolványt.