Terjed a nyugat-nílusi vírusfertőzés
Terjed a nyugat-nílusi vírusfertőzés. A legutóbbi (2010. szeptember 7-i) jelentéshez képest, jelenleg összesen 25 fertőzést igazoltak országszerte.
Terjed a nyugat-nílusi vírusfertőzés. A legutóbbi (2010. szeptember 7-i) jelentéshez képest, jelenleg összesen 25 fertőzést igazoltak országszerte.
Keresztény rock Székelyudvarhelyen. Városunkban a Márton Áron téren koncertezik az Adonai, keresztény rockot játszó együttes.
Az év végéig felszabadítanak állásokat az egészségügyben. A legsürgősebb szükségleteket összesítve és a meghirdetés technikai feltételeit is szem előtt tartva, az Egészségügyi Minisztérium mintegy 2300 állást ír ki versenyvizsgára 2010 végéig.
Tisztelt Közösségi Kártya tulajdonos! Több mint 900-an vannak azok akik legalább egyszer használták vásárlásiak során a Közösségi Kártyát, és az összegyűlt 1%-ok is elérték a havi 1200 lejt.
Nyílt nap a tűzoltóknál. Holnap mindenki számára nyitott kapuk előtt ünnepelnek a lánglovagok.
Az Udvarhelyszék Fúvószenekar ünnepi koncertje. Az ötödik éves Udvarhelyszék Fúvószenekar szeptember 19-én, vasárnap délben kettőtől ünnepi koncertet ad a zenekedvelőknek Udvarhelyen.
Zöld Ház: Aláírták a szerződést. Ha minden a tervek szerint halad, a Tábor-negyedben lakók már a következő nyáron élvezhetik a napkollektorok pénztárcára gyakorolt hatását.
Tíz százalékra csökkentenék az adókulcsot. A minimáladó azonnali eltörlését, valamint az egységes adókulcs 10 százalékra való csökkentését kéri a Munkaadók Konföderációjának Szövetsége.
„Szondamobilt” fejlesztettek ki. Ittas vezetést leleplező intelligens mobiltelefont fejlesztett ki egy olasz mérnök-sebész páros.
Engedélyeznék a prostitúciót Romániában. „Szexuális jellegű tevékenység címén engedélyeztetné a prostitúciót Silviu Prigoană demokrata-liberális képviselő, aki hétfőn nyújtotta be törvénytervezetét a parlamentbe.
Szeptember 15-én kezdik feltölteni a fűtéshálózato. Az Urbana Rt. arra kéri a lakosságot, hogy a rendszeren végzett javításokat minél hamarabb végezzék el a kellemetlenségek elkerüléséért.
November 25-én érvényüket vesztik a roncsjegyek. A Roncsprogram és a Zöld Ház a környezetvédelmi és erdészeti minisztérium két sikerprogramja, amelyek jövőre is folytatódni fognak.