Erdélyi turnén Wolf Kati
Erdélyi turnén Wolf Kati. Az MTV hétfői Kárpát Expressz című műsorának sztárvendége Wolf Kati lesz, aki beszámol közelgő erdélyi és vajdasági turnéjáról.
Erdélyi turnén Wolf Kati. Az MTV hétfői Kárpát Expressz című műsorának sztárvendége Wolf Kati lesz, aki beszámol közelgő erdélyi és vajdasági turnéjáról.
YouthBank – 8-ból 7 nyertes diákcsapat. Megtartotta pályázati értékelőjét az SzKA YouthBank csapata - nyolc diákcsapat pályázott, ebből hét elnyerte a támogatást.
Boc nem emel a tanároknak. Emil Boc miniszterelnök a csütörtök esti különleges kormányülésen jelentette ki: Románia ma nem engedheti meg magának, hogy 50 százalékkal emelje a tanárok fizetését.
Boc kegyes – 25 milliót költ templomokra. 25 millió lejjel emelte meg a kultuszminisztérium költségvetését a miniszterelnök.
Még két hónapig biztosan rendelnek a háziorvosok. A háziorvosok egyik országos szervezetének elnöke, Rodica Tănăsescu azt nyilatkozta, hogy a családorvosok továbbra is kiállítják a recepteket és szakorvosi küldőpapírokat, ugyanis elhalasztották a keretszerződések aláírását két hónappal.
Székelyföldi népdalvetélkedő-döntő. A népdalvetélkedőre április 2-án, szombaton, a Művelődési Ház koncerttermében kerül sor.
Új módszerek a sugárfertőzés tesztelésére és kezelésére. A japán atomerőmű-baleset ismét rávilágított arra, hogy valóban kevés kezelés létezik a nagy sugárdózist kapott emberek megsegítésére – néhány teszt és szer azonban fejlesztés alatt áll az Egyesült Államokban.
Székelyszentlélek: nem épül meg a tájház. Véglegessé vált, hogy nem épül meg Székelyszentlélek második tájháza a meglévő mellé, mert tíz év alatt a fűben heverő faanyaga tönkrement.
Lemondott a Polgári Élet főszerkesztője. Távozik tisztségéből Zsidó Ferenc, a Székelyudvarhelyen szerkesztett Polgári Élet hetilap főszerkesztője. Közleménye szerint munkája szélmalomharccá vált.
Villanyhálózat: idén nem lesznek fejlesztések. Pénzalapok hiányában idén tavasszal nem lesznek beruházások a megye elektromos hálózatának fejlesztését illetően.
Dupla árat fizetünk a parkolási bérletért. Jövő héttől válthatók a parkolási bérletek – tájékoztatott Ülkei Zoltán a polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályvezetője.
Ismét lőgyakorlat lesz a Kerekerdőn. Lőgyakorlatot szervez a kerekerdői katonai alakulat – hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal.