Boc nem emel a tanároknak
Boc nem emel a tanároknak. Emil Boc miniszterelnök a csütörtök esti különleges kormányülésen jelentette ki: Románia ma nem engedheti meg magának, hogy 50 százalékkal emelje a tanárok fizetését.

Emil Boc miniszterelnök a csütörtök esti különleges kormányülésen jelentette ki: Románia ma nem engedheti meg magának, hogy 50 százalékkal emelje a tanárok fizetését.
Ez 500 millió eurós plusz kiadást jelentene az országnak, amelyet csak külföldi hitelekből lehetne fedezni, ám ez veszélyeztetné az ország gazdasági stabilitását - tette hozzá a kormányfő, hangsúlyozva: "Ha emiatt népszerűtlenek is leszünk, csak annyit adhatunk, amennyink van."
A tanárok 50 százalékos fizetésemelését egy 2008-as törvény írta elő. Mivel ezt a törvényt soha nem alkalmazták, több tanár is beperelte az államot, általában sikerrel. Ezért különböző határozatokkal próbálták szabályozni a 2008-as törvényt, ám a helyzet máig sem tisztázódott egészen – írja a manna.ro.Boc szerint tíz napon belül elkészül egy törvénytervezet, amely felső határt szabna a tanárok béremelésének és egységesítené a tanári fizetéseket.