Vers a polgármester születésnapjára
Videórovatunk szerkesztősége is összedobott egy kis semmiséget, verssel köszönti az elöljárót. Zelk Zoltán után szabadon.
Videórovatunk szerkesztősége is összedobott egy kis semmiséget, verssel köszönti az elöljárót. Zelk Zoltán után szabadon.
237 honatya szavazott az új kormány mellett, mindössze ketten voksoltak ellene – csütörtökön már munkába állhat a kormány.
Kiírta pályázatait a Polgármesteri Hivatal. Idén is pályázhatnak székelyudvarhelyi egyesületek, alapítványok és nem profitorientált szervezetek, intézmények.
Székelykeresztúr környékén kapták el az oroszhegyi sofőrt – autóján lejárt érvényességű rendszám volt.
Szerdán ismertette a kijelölt miniszterelnök Răzvan Mihai Ungureanu az általa javasolt kormány összetételét.
Fülöp Gyuszi szórja a poénokat, Gáspáry István-Zsolt pedig a retro zenéért felel a Park Étteremben.
Az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség munkahelyeket kínál IT területen valamint egyetemisták és mesterizők továbbképzését is megpályázhatják.
Februárban is jelentkezik a Csaba Királyfi Népfőiskola – székely jelképekről és az alvilágról hallhatnak szombaton.
Február 9-én több településen kell nélkülözniük a villamos energiát – javítási és felújítási munkálatok miatt nem lesz áram.
Bögözi tűzesethez riasztották tegnap este a tűzoltókat – kémény gyulladt ki.
Csütörtökön díjazzák a legprímább hölgyeket. Idén Székelyudvarhely legprímább hölgyeit ajándékozza meg a tizenöt éves Príma Rádió.
Brazíliában faragnak tökös gépet az olasz kisiparosból, igaz ettől nem megy fel a hegyen. Dögösre sikerült a kis teherbírású talján öszvér. Összekalapálták a Fiat Strada-ját.