Már ma működhet a kormány
237 honatya szavazott az új kormány mellett, mindössze ketten voksoltak ellene – csütörtökön már munkába állhat a kormány.

237 honatya szavazott az új kormány mellett, mindössze ketten voksoltak ellene – csütörtökön már munkába állhat a kormány.
A szükséges 232 szavazatnál többet gyűjtött az új kormány. 237 honatya mellette és kettő ellene szavazott csütörtökön a parlamentben. Az Ungureanu-kabinet tagjai 18 órától teszik le az esküt. Az első kormányülést Ungureanu már ma estére tervezi.
Körültekintést és hatékonyságot ígért a kormányát bemutató Mihai Răzvan Ungureanu, aki május elsejétől tartja valószínűnek a közalkalmazotti béremelést. Az új kormányfő a kormány- és ellenzéki pártokkal folytatott párbeszéd mellett a civilszférával folytatott egyeztetést is kilátásba helyezte.
Ha a kormány tudja tartani az elképzeléseit, akkor a költségvetési deficit 3 százalék körül lesz. A jelenlegi kabinet az európai alapok lehívását 20 százalékkal szeretné növelni, a tavalyi értékekhez képest – ez 6 milliárd eurós bevételt jelenthet.
Béreket és nyugdíjakat az áprilisi határidő helyett májusban emelnének, ha a gazdasági növekedés ezt lehetővé teszi.