Ennyivel nem is lehet száguldani román autópályán
Az A2-es Bukarest-Konstanca autópályán óriási sebességgel száguldó sofőrt kapcsoltak le a rendőrök.
Az A2-es Bukarest-Konstanca autópályán óriási sebességgel száguldó sofőrt kapcsoltak le a rendőrök.
Feketeszakáll vélhetően forog a sírjában, ha látja, hogy mit művelnek a férfiak arcszőrzetükkel a tengerentúlon.
A Nagyváradi Bíróság elutasította Tőkés László keresetét, amelyben az önkormányzat tavaly nyáron kiállított kihágási jegyzőkönyvének megsemmisítését kérte.
A görög kézben lévő Banca Româneasca ügyfelei három hónapig az eddiginél mintegy 0,8 százalékkal alacsonyabb kamattal törleszthetik svájci frankban felvett hiteleiket.
Levélben fejezte ki aggodalmát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magáncsődtörvény tervezet esetleges elfogadása miatt.
Mert többórás vízszünet lesz Székelyudvarhelyen – értesít a szolgáltató.
Megyeelhagyási tilalom volt érvényben annak a férfinak a nevén, akit Udvarhelyen azonosított a rendőrség.
Közúti ellenőrzés során állították meg azt a sofőrt, aki gyakorlatilag bejegyzetlen gépkocsit vezetett.
Egy bukaresti aukciósház eladásra kínál két erdélyi magyar történelmi kastélyt.
Óvodásoknak, kisiskolásoknak és középiskolásoknak, valamint a korcsolyázást kedvelő felnőtteknek szerveznek jégkarnevált.
Tüntetést rendezett a romániai frankhitelesek szövetsége vasárnap Bukarestben, a hitelek lejre váltását követelve.
Orbán Balázs születésének 186. évfordulója alkalmából ünnepi műsort szerveznek a központban.