Délelőtt csak a feketeképernyőt bámulod majd
Tévézni ugyanis másképp nem lehet majd, hiszen pénteken újabb áramszünet várható az Electrica Rt szerint.
Tévézni ugyanis másképp nem lehet majd, hiszen pénteken újabb áramszünet várható az Electrica Rt szerint.
Tiltakozást váltott ki, hogy a parlament megakadályozta a kormánypárti politikus letartóztatását.
Jövő évtől a jelenlegi 24-ről 20 százalékra csökkentenék az általános forgalmi adót (áfa), az alapvető élelmiszerek áfáját pedig 9 százalékra mérsékelnék.
Tizenöt napirendi pont szerepel a március 26-i önkormányzati ülés összehívójában.
A rendőrségi statisztikák elhallgatják, de tegnapelőtt este 318 késes támadás történt az egyik szombatfalvi wellnessnél. Az ütéseket nem is számoltuk.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás – értesít az Electrica Rt.
Nem belefojtotta, hanem addig dobálta sörös dobozokkal, amíg belehalt a sérülésekbe. Az ír bokszoló később beismerte tettét.
Mutatjuk, hogyan kell mindössze 30 másodperc alatt megbontani a citrusfélét.
A közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését a 2015-2020-as közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mára teljesen újjászerveződött, végleg szakított a múlttal, sikerült megváltoztatnia a róla kialakult közmegítélést.
Ezért a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatairól szóló ügyet visszautalta a kongresszus állandó bizottságának.
Bunta Levente anyavárosi polgármester hazaérkezett facebookozós külföldi útjáról, helyreállt a rend a városban. Gratulálunk!