Aukció és segélykoncert a Pallóért
Aukció és segélykoncert a Pallóért. Segélykoncerttel egybekötött árverésre kerül sor holnap 18 órától a Művelődési Ház nagytermében, amelyen a befolyt összeget a pénteken leéget épület feljavítására fordítanak.

Segélykoncerttel egybekötött árverésre kerül sor holnap 18 órától a Művelődési Ház nagytermében, amelyen a befolyt összeget a pénteken leéget épület feljavítására fordítanak.
Újra összeáll a Koala Jazz Band, fellépnek a Palló Imre Zene és Képzőművészeti Szakközépiskola diákjai valamint egy külön erre az alkalomra készült koncerttel teszik tiszteletüket a brassói zeneiskola tanulói. A benti előadások alatt, az előtérben aukcióra bocsátják az iskola tanulói által készített képzőművészeti alkotásokat. Természetesen az így összegyűlt pénzt a leéget épület rehabilitációjára fordítják. Minden adakozni vágyót szeretettel várnak.

Bodurian János, az iskola igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy ma este érkezik az a faanyag, amivel holnap elkezdik a tetőszerkezet újjáépítését.