Kápolnásnak fele víz alatt volt - VIDEÓ
Árvíz Szentegyházán. Helyszíni tudósítóink Szentegyháza után Kápolnásfaluba indultak, ott is hasonló a helyzet.

Szentegyházán a Bethlen Gábor utcában ömlött végig a víz, Kápolnásfalun mintegy 90 ház látta kárát az áradásnak.
Július elsején 16 óra 30 körül felhőszakadás-szerű esőzés volt, majd miután ez elcsendesedett, jött a nagy árvíz: megáradt a patak, felteltek a vízelvezető árkok és befolyt a házakba a hegyekből lezúduló víztömeg. Jórészt csak pincékbe, a házakban kevésbé tett kárt. Viszonylag hamar levonult az ár, 20 óra 30 perckor már alig volt víz volt az utakon.

Burus Mária-Ella, Szentegyháza polgármestere elmondta oldalunknak, meglepetésszerűen érte őket az áradás, ugyanis a településen nem volt olyan kirívóan nagy esőzés, ami indokolná az árvizet, valószínűleg a hegyekben volt nagyobb felhőszakadás. Hozzátette, a polgármesteri hivatal munkásai még a múlt heti nagy esőzés okozta károkat javították, így nagyon rosszkor érkezett az újabb víztömeg.
oC2_cGt0pGs
Kápolnásfalun szintén a település polgármesterét, Benedek Lászlót kérdeztük, aki elmondta, délután egy félórás nagy eső érte el Kápolnást, aminek következtében a fél falu víz alá került. Az ár 80-90 házba tört be és hozzávetőlegesen 200-300 hektár mezőgazdasági területet érintett, valamint további 7 kilométernyi községi utat rongált meg és két hidat vitt el. Az önkéntes tűzoltók az esti órákban már szivattyúzták a vizet a házakból.

Lövétén érdeklődve megtudtuk, az áradás szerencsésen elkerülte őket, a patak itt a medrében maradt, semmilyen kárról nem érkezett jelentés.
Fotó és videó: Ambrus József, Szentegyháza
Bedohazi/ArvizSzentegyhaza