Anyátlanul, orbántalanul, kormánytalanul, de legalább a saját kakinkban

Legutóbbi találkozásunkkor még mondhatni egy másik világban éltünk. Persze csak részben. Április 12-e egy tizenhat éven át épülő és konszolidálódó rendszert bontott meg, ez a folyamat – mármint a bomlás – Magyarországon már kezd körvonalazódni, kérdés viszont, hogy mit jelent ez az erdélyi magyaroknak?

Hiszen azóta az RMDSZ-től egyebet sem hallunk, csak azt, hogy ők semmiért sem hibásak, a hibásak különben is mi vagyunk. Azóta nincs kormányunk, és most már tisztábban kellene látnunk, mint a kék eget, hogy a jelenlegi politikai elit egy dologra törekszik: a saját hatalma megtartására. Demeter András kulturális minisztert lemondatták, az RMDSZ pedig hol szaros szennyvízzel mérgez minket, hol a gyerekpénzt akarják elvenni az „érdemtelenektől”. Így állunk hát.

Sziasztok, ez itt a Tilos a bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok, üdv újra nektek!

A magyar választások után az az igazság, hogy végkimerültem. Az újságírói, tartalomgyártói munka elképesztően kimerítő tud lenni, komoly hatással van az ember mentális, pszichés és lelki egészségére is. Úgyhogy, ha tetszett, ha nem, pihenni kellett és visszavenni a tempóból, amit az agyam szabott a testemnek, csak a testem már nem bírta. Ezért nem volt Tilos az elmúlt két hónapban, ha valaki kérdezte esetleg. És ezért történik annyi változás a Tilos életében, hogy ezentúl havi rendszerességgel érkezik, és mindig az elmúlt hónapot tematizálom majd nektek. 

Hogy április 12-e mekkora változást hozott Erdélybe,

azt még nehéz megmondani. Én személyesen mindenképp könnyebbnek érzem a levegővételt, még akkor is, ha egyetlen feszítő rendszernek sem voltam az alávetettje. 

De nyilván sokaknak tragédia Orbán leváltása. És most már lassan mondhatjuk azt is, hogy a teljes eltűnése. Most jön a felszínre az igazán belénk sulykolt gyűlölet és elutasítás: ne jöjjenek tiszás turisták ide, ne jöjjön Krasznahorkai sem, legyen bármekkora is a Nobel-díja – szerencsére ettől függetlenül megtelt a Kultúrpalota.

Veszteségérzet van, ami rápakolódott az év eleji adóemelések miatti kilátástalanságra. Ha valaha árvának érezte magát az erdélyi magyarság, akkor azt hiszem, hogy most mindenképp annak érzi magát. Az RMDSZ régen nem véd már meg, de most már a Fidesz sincs, hogy enyhítse az anyátlanság érzését. 

Úgyhogy pont jó alkalom lenne ez arra, 

hogy átgondoljuk, miként akarunk a világban lenni. 

Tudjátok, nyomni egy restart gombot és nem várni, hogy valaki felkaparjon a földről, hanem felkelni magunktól. 

Ez egy nehéz és hosszas folyamat, amiben jövőképet kell építeni. Ki kell találni, hogy mit akarunk. Hogy legyen tánc meg parkosítás, vagy jó munkahely, jó iskola, jó egészségügy mindenkinek. Én azt gondolom, hogy alapvetően ezeket mind akarjuk, az viszont nem tiszta, hogy hogyan jutunk el idáig. Az erdélyi magyarság sok tekintetben két nagy szereplő közé van beszorulva: a román és a magyar politika, kultúra és realitás között kellene megtalálnunk a saját hangunkat, és egy viszonylag kis közösségként kellene tudjuk érvényesíteni az akaratunkat. 

Persze ezt nehéz úgy, hogy közben a politikai képviselet egyáltalán nem reszponzív semmire, ami nem a saját és sleppje érdekeit szolgálja. 

Azért ne felejtsük el, hogy az RMDSZ a masszív Fidesz-kampánya és a választások elvesztése után a román köztévében a teljes felelősséget áthárította ránk, mondván: az erdélyi magyarok túlnyomó többsége Fidesz-támogató, az RMDSZ pedig kénytelen volt menni a népakarattal, hiszen ellenében nem mehetett.

Közvetlenül a választások után készült egy felmérés, ami szerint az erdélyi magyarok 31%-a Fidesz-szavazó, ami szerintem eléggé alulmarad a „túlnyomó többségtől”. Érdekes adat még ebben a felmérésben, hogy a fiatalok, tehát a 18–25 éves korosztály szavazóinak 25%-a a Tiszára szavazott, ami még ugyan egy alacsony arány, de ha ezzel a tendenciával haladunk tovább, akkor én merek bizakodó lenni. És nem, nem azért, mert akkor a Fidesz helyett Tisza-szavazók lesznek majd az erdélyi magyarok. Hanem azért, mert merem remélni, hogy ez a szavazat valójában a változásnak szólt. 

Egy jelzés volt, hogy Erdélyben is élnek emberek, akiknek elegük lett ebből a rendszerből. Még akkor is, ha a rendszer és a csatlósai minden erejükkel azon ügyeskedtek, hogy lekenyerezzenek, olcsón megvegyenek és lelkiismeret-furdalást keltsenek, ha nem hajtottuk elég mélyre a fejünket előttük. Hogy érezzük a „hálát”. És ez a „hála” jusson eszünkbe, amikor felszólalnánk az igazságtalanságokkal szemben. 

De az RMDSZ-re rájár a rúd az év eleje óta. 

Miközben Kelemen Hunornak Budapestre kellett utaznia, hogy Magyar Péter spongyát dobhasson rá, itthon széthullt a kormány, mert a PSD nem bírta elviselni, hogy kivehetnek a fenekük alól jó kifizetőhelyeket. 

Amikor a megszorítások végre elérték volna a hatalmasokat is, a hatalmasok ezt nem engedték. Úgyhogy egy hónapja ülünk kormány nélkül, mert a PSD-nek a második lépésre már nem futotta az agyi kapacitásából, a kiegyezési lehetőségek nagyon limitáltak, az RMDSZ-nek kimondottan kényelmetlen ez a helyzet, hiszen eléggé összeszűkült a mozgástere. 

Ebben az alaphelyzetben érkezett a Recorder legújabb tényfeltáró anyaga, ami akárcsak decemberben a Justiție Capturată, most is rendesen felforgatta a közéletet. A Poliție Aservită dokumentumfilm azt mutatja meg, hogy hogyan politizálták át a rendőrségi struktúrákat, és hogyan kerültek és kerülnek versenyvizsga helyett kinevezéses módszerrel inkompetens, politikailag mozgatható bábok a rendőrség élére. És noha ez jó lehet a politikumnak, kimondottan veszélyes nekünk, átlag polgároknak, de ha a polgár esetleg nő vagy gyerek, akkor halálos is tud lenni. Gondoljunk a Caracal-i esetre, Emil Gânj-re és hosszasan sorolhatnám, ahol ideiglenes és inkompetens vezetők álltak épp a rendőrség élén.

A rendőrség természetesen próbálta terelni az ügyet azzal, hogy a filmben szereplő állításokat a sajtószóvivő kifacsartnak és hazugnak titulálta, na meg nemzetbiztonsági veszélynek bélyegezte a Recorder tevékenységét. Aztán kiderült, hogy csávókám nem is látta teljes egészében az anyagot. 

Amikor a sajtószóvivő nem győzött utólagos helyesbítéseket közzétenni, a

a rendszer más megoldáshoz nyúlt. 

Előkerült egy hangfelvétel, amin Demeter András, az RMDSZ kulturális minisztere arról beszél, hogy eladhatta volna a rádiót 5 millió euróért az oroszoknak, mert ő veri a hímtagját a nemzeti érdekbe, hiszen ő magyar. 

Ennyi kellett a román nackóknak, lehetett megint utálni a magyarokat, akiknek ilyen gyönyörű képviselete van, gyorsan kaptunk egy mesterségesen szított, igazi etnikai konfliktust. Nem olyan kirakatműsort, mint amilyeneket Csoma Botond szokott tolni Dan Tănasával, hanem olyat, amit az establishment nyom, amikor veszélyben érzi magát. 

Aztán kiderült, hogy a Chișinău-i rádióállomás megvásárlásáról volt szó, amit a román közszolgálati rádió vett meg az oroszok elől, a tranzakció lebonyolítója pedig Demeter – akkor a közrádió igazgatója – volt. Miután sikeresen zárták az ügyet, a DNA hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomozni kezdett, a hangfelvételen pedig minden bizonnyal Demeter valakinek nagyon nagy arccal meséli a történteket és azt, hogy azt mondhatta a DNA ügyészének, amikor kikérdezték, hogy akár el is adhatta volna az oroszoknak a rádiót 5 millió euróért, mert ő magyar, nem érdekli a nemzeti érdek. De láss csodát, Demeter magyarsága ellenére hozzájárult az orosz propaganda visszaszorításához, és a romániai kulturális élet további csesztetéseihez, ezért nem látom nagy problémának, hogy a felvétel hangneme miatt Kelemen Hunor – védve magát és a teljes brancsot – felszólította a kultuszminisztert, hogy mondjon le. Az pedig távozott is. Kíváncsi vagyok, hogy milyen kifizetőhely-állást kap meg ezután.

A tanulság? Az RMDSZ megtanult együtt élni a román politikummal, sőt, a részévé is vált, de a nap végén úgyis őket és rajtuk keresztül minket fognak beáldozni, ha a saját bőrüket akarják menteni. 

Ránk engedik a szarlevet, majd újságírókat fenyegetnek

Hogy a nemzeti érdek mennyire foglalkoztatja az RMDSZ-t, abban a tekintetben is nehéz eldönteni, hogy minden probléma nélkül engednek ránk szarlevet, sőt az sem áll tőlük távol, hogy az újságírókat is megfenyegessék. 

A Bihar megyei RMDSZ-es önkormányzatok hozták létre az Apă Canal Nord Vest részvénytársaságot, amely Margitta, Érmihályfalva és Székelyhíd valamint 19 község szennyvizének tisztítását kellene, hogy ellássa. Azért feltételes a mód, mert nem teszi, a szennyvizet ahogy éri, úgy engedi bele az Érbe és a Berettyóba. És az egy dolog, hogy az Érmellék védett terület, ősmocsara van – tudom, ez sokaknak nem kongat vészharangot, de ami talán igen, hogy ezen a területen a magyar lakosság aránya 80 százalék fölött van. A folyókba kiengedett szennyvíz pedig bekerül a talajba, amelyben élelmet termesztenek, és amin azok az állatok legelnek, amelyeket aztán mi megeszünk. 

És miért nem tisztítják rendesen a szennyvizet? Mert az utóbbi években semmit sem fejlesztettek a rendszeren, az elavult és amúgy is sokba kerül megoldani. És mivel a helyiek szerint az Apă Canal Nord Vest pocsék szolgáltatást nyújt, de legalább legdrágábban a környéken, ezért gondolhatjuk, mennyire nincs pénz arra, hogy rendbetegyék a rendszert. 

Babos Kriszta, aki feltárta az esetet, jelentette a bűzös helyzetet a vízügyeknél is, akik ellenőrizték a dolgot, azonnal megbírságolták a részvénytársaságot és papíron kötelezték őket, hogy más tisztítóállomásra vigyék a szennyvizüket. Ezt természetesen a részvénytársaság nem tette meg, továbbra is az Ér és a Berettyó medreiben úszik a szarlé, de cserébe megfenyegették az újságírót. Öt férfi látogatta meg őt az otthonában, ahol elmagyarázták neki, hogy ha nem áll le a jelentgetésekkel és nem vár türelmesen négy évet, akkor rá fogják uszítani a környéket és kénytelen lesz elköltözni. 

Na kérem. Ennek a pártnak a védelmére vágyunk mi!

De van még jobb és Bihartól sem megyünk messze. 

Ha nincs pénze, hogy iskolába járjon, nem is adunk!

Szabó Ödön legújabb törvénytervezete sarkosan arról szól, hogy hogyan vegyük el a szegényektől és a romáktól a gyerekpénzt, ezért cserébe senki nem kap többet, de legalább örülhetünk a saját nyomorunknak, és annak, hogy a másé nagyobb. 

A Szabó Ödön által benyújtott törvénytervezetnek három pontja van. Az egyik, hogy a kötelezően minden gyereknek járó gyermekpénzből ezentúl csak 100 lej járna mindenkinek automatikusan, a fennmaradó összeget pedig az iskolai jelenléthez, valamint a 10-es magaviselethez kötnék. Aztán adnának még szociális ösztöndíjat az óvodásoknak is, valamint három éves korig járna a gyermeknevelési támogatás a kettő helyett. 

Csakhogy a rendszerben nincs több pénz, a meglévőt akarják ezzel a rendelettel úgy elosztani, hogy legyenek érdemesek és érdemtelenek. 

A törvény arra játszik rá, hogy miközben az átlagembertől egy csomó helyen vettek el az utóbbi egy évben, most bőrszín és anyagi helyzet alapján tüntesse ki egy kicsit azokat, akiket amúgy ugyanúgy nyom a rendszer: „Ti, akik véres verejték árán megoldjátok, hogy a gyerek az iskolába legyen, tőletek most nem veszünk el. Attól, aki nem véres verejtékezik eleget, attól igen.” 

És senki sem kérdi, hogy miért az a normális, hogy véreset verejtékeznek családok, hogy a gyereket az iskolában tartsák. Nem ez a normális, nem ez a természetes. Egy olyan országban, ahol állítólag „ingyenes” az oktatás, de ahol óriási a funkcionális analfabetizmus, és ahol egetrengető az iskolaelhagyók száma, ott egyértelmű, hogy komoly rendszerproblémák vannak, amiket nem az old meg, ha elveszünk 250 lejt szegény gyerekektől, akik lehet, hogy azért nincsenek iskolában, mert nincs cipőjük, amiben elmenjenek. Az oktatási rendszer ráerősít azokra a társadalmi egyenlőtlenségekre, amelyek nálunk a legnagyobbak egész Európában. 

A témában beszélgettem Geambașu Réka szociológussal és Hart Edina pedagógussal, akik az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom oktatási munkacsoportjában kidolgozták a kritikai megjegyzéseiket a törvénytervezethez, valamint petíciót is indítottak, amiben azt kérik, hogy vonják vissza a kezdeményezést. Ajánlom ezeket mindenki figyelmébe.

Meg kell értenünk, hogy nekünk nem lesz attól jobb, ha olyanoktól vesznek el, akiknek még kevesebb van, mint nekünk. 

Az RMDSZ szereti elhitetni az emberekkel, hogy az érdemeseket kitünteti. Ilyen az éppen most beharangozott lehetőség, ami szerint akár 200 ezer eurós támogatást is nyújtanak azoknak, akik külföldi élet után itthon indítanának vállalkozást. Kérdezik sokan a kommentszekcióban, hogy „és mi van azokkal, akik el sem mentek, akik itthon vannak?”. 

Akik itthon vannak, azok kínlódhatnak, hogy iskolában tartsák a gyereket, a víz fölött a fejüket – ők a nagy többség – vagy flancolhatnak a Taste of Transylvania gasztrofesztiválon a gyalui várkastélyban Kelemen Hunorral és Csoma Botonddal – ők a nagyon szűk kisebbség. Remélem, finomakat ettek. 

Ez volt a Tilos a bé mára, egy hónap múlva ismét találkozunk, hátha addig kormányunk is lesz. Én Kiss Anna voltam, minden jót, sziasztok.