Alkotótábor a Művelődési Házban
Alkotótábor a Művelődési Házban. Elkezdődött a IV. Augusztusi Alkotótábor a Művelődési Házban. Bútorfestés, tűzzománc-oktatás, és textil-festészet is szerepel a programban.

Elkezdődött a IV. Augusztusi Alkotótábor a Művelődési Házban. Bútorfestés, tűzzománc-oktatás, és textil-festészet is szerepel a programban.
Háromhetes kézműves alkotótábor kezdődött tegnap a székelyudvarhelyi Művelődési Ház szervezésében. A tábor ideje alatt számos hagyományos kézműves mesterségbe nyerhetnek betekintést a gyerekek, az első héten bútorfestés, nemezelés és gyöngyfűzés, a másodikon tűzzománc, a harmadikon textil, festészet és grafika szerepel a programban, sőt az utolsó héten a felnőtteknek is lesz tűzzománc-oktatás.

Az egész napos foglalkozásokat az intézmény melletti téren tartják, az első nap 12 gyerek kapcsolódott be a tevékenységbe, egyébként a résztvevők száma változó és nem kell előre bejelentkezni, hisz a tábor nyitott, tudtuk meg Jakab Ágnes képzőművészeti referenstől.,,Ez egy jó lehetőség arra is, hogy a még vakáción lévő gyerekek ne otthon, adott esetben a számítógép előtt ülve töltsék el az időt, hanem valami olyannal foglalkozzanak, olyat tanuljanak, amivel nem mindennap találkozhatnak" - tette hozzá a referens. A táborban a részvételi díj naponta öt lejbe kerül, ha ebédet is szeretnének, az plusz hat lej. Az elkészült munkákból kiállítás nyílik az esemény végén, majd mindenki hazaviheti a saját maga alkotta műveket. Az alkotótábor augusztus és 27-én zárja kapuit, naponta 10 és 16 óra között tart nyitva.
Bedohazi/alkototabor