Adnak alkoholt, de tagadják
Újabb akciókat szervezett az FVM, öt üzletből négyben kiszolgáltak egy kiskorút alkohollal, de rögtön utána le is tagadták.
Újabb akciókat szervezett az FVM, öt üzletből négyben kiszolgáltak egy kiskorút alkohollal, de rögtön utána le is tagadták.
A Fiatalok Veszélyeztetettsége elleni Mozgalom, folytatva nemrégiben megkezdett kampányát, újabb üzletekben végeztek felmérést. Egy kiskorú önkéntes segítségével, és szülei beleegyezésével próbáltak alkoholos italt vásárolni több üzletben is.
A Bethlen-negyedi Csemege Szuper, Rózsa ABC és Napkelet ABC üzletekben, valamint a II. Rákóczi Ferenc utcában található Kriszta ABC-ben ellenőrzés nélkül kiszolgálták a kiskorút alkohollal vagy cigarettával.
Közvetlenül ez után a mozgalom tagjai arról érdeklődtek az említett üzletekben, milyen módszerekkel ellenőrzik, hogy valaki kiskorú-e, illetve kiszolgálják-e őket alkohollal és cigarettával. Az összes említett üzletben arról számoltak be, hogy a kiskorúnak tűnő vásárlóktól személyazonossági igazolványt kérnek, és soha, semmilyen körülmények között nem szolgálják ki őket egyik tiltott áruval sem.
A legtöbb üzletben elmondták, ismerik az erre vonatkozó szabályokat (ami egyébként a kasszáknál ki is van függesztve), sőt, a Fiatalok Veszélyeztetettsége elleni Mozgalomról, és annak céljairól is tudnak.
A Bethlen-negyedi Non-Stop üzletben is készült ugyanilyen felmérés, ott az elárusítók ellenőrizték a vásárló személyazonossági igazolványát, majd, látván, hogy kiskorúról van szó, nem voltak hajlandóak kiszolgálni alkohollal.
A mozgalom tagjai a székelyudvarhelyi vendéglátók szövetségét is felkérték, hogy legyenek partnerek az ügyben. Ők azt ígérték, megfontolják a felkérést.
A Fiatalkorúak Veszélyeztetettsége elleni Mozgalom néven alakult civil kezdeményezés célja egyes, mára teljesen elfogadottá vált negatív jelenségek visszaszorítása. A Mozgalom tagjai a cigaretta- és alkoholárusítás csökkentését, a szerencsejátékok népszerűségének visszafogását, és a lógások, illetve a felügyelet nélküli, éjszakai kimaradások elleni küzdelmet tűzték ki célul.