A rák a világ legköltségesebb betegsége

A rák a világ legköltségesebb betegsége. Az Amerikai Ráktársaság tanulmánya szerint a rák a világ legköltségesebb betegsége, amely vélhetően a legtöbb halálesetet is okozza.

Bedohazi

Az Amerikai Ráktársaság tanulmánya szerint a rák a világ legköltségesebb betegsége, amely vélhetően a legtöbb halálesetet is okozza.

A rák által okozott veszteség gazdasági mérlege 2008-ban 895 milliárd dollár, a világ GDP-jének 1,5 százaléka volt. Ez nem a betegség kezelésének költségeiből, hanem többek között a kieső munkaképességből származik. A tanulmány szerint a rák nagyobb költséget ró a társadalomra, mint az AIDS, a malária, az influenza és más, emberről emberre terjedő betegség. A krónikus betegségek - beleértve a rákot, a szívbetegséget és a diabéteszt - világszerte a halálozások 60 százalékáért felelősek, de csak az egészségügyi finanszírozás 3 százalékát fordítják leküzdésükre.

A járványszerűen terjedő betegségektől nem szabad elvonni a támogatást, de a rákra fordított pénz nincs arányban a kór hatásával - mondta Otis Brawley, az Amerikai Ráktársaság egyik vezető orvosa.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) régóta hangoztatja, hogy a legtöbb halálesetet okozó betegségek rangsorában a rák 2010-ben átveszi a vezető helyet a szívbetegségektől. 2008-ban mintegy 7,6 millió ember halt meg rákban, és becslések szerint évente 12,4 millió új esetet diagnosztizálnak.A kutatók a héten Kínában kezdődő és a rák témájában rendezendő nemzetközi konferencián ismertetik részletesen tanulmányukat.

Forrás: MTI